„Nincs ezen mit szépíteni: az elmúlt szűk két esztendő kiigazításai kísérletei nem hozták meg a várt eredményt, s a magyar gazdaság nehéz helyzetbe jutott. Pusztán egyetlen motorja van a leheletnyi hazai növekedésnek: az export. A kivitel mellett a másik elképzelt hajtóerő, a belső fogyasztás felpörgetésére vonatkozó politika felettébb nem jött be – pedig maga az elképzelés nem volt rossz.
Az idén csak azért nem esünk vissza – persze azért nem árt a recesszióval számolni –, mert a kecskeméti Mercedes-gyár megkezdi a termelést. A sort pedig majd folytatja az Audi és az Opel. Egyébként ezzel semmi gond: megemelem a kalapomat bármilyen színezetű kormány előtt, ha termelő, a globális placcon zászlóshajónak minősülő beruházásokat hoz ide. Azonban a képlet változatlan: a régi nemzetgazdasági »struktúrán« a válság utáni években, a jelek szerint legalábbis, nem fog semmi.
Hogy pontosan mit várnak el majd tőlünk Brüsszelben és Washingtonban, még nem tudni – néhány »konkrétum« azonban már kiszivárgott. Például a hazai adórendszer elég töredezett – egy finombeállítási korszaknak kellene következnie. Ahol korrekció szükséges, azt meg kell tenni. Ráadásul – az IMF-nek is – töredezettnek tűnő adórendszerben a beszedés is nehézkes. Tippelhetünk még a különadók megszüntetésére vagy éppen az eladósodott önkormányzatok helyzetének tisztázására is. Ugyanakkor az IMF és vele együtt az EU »rendszerszinten« lát, valószínűleg a kis ügyek kevésbé fogják érdekelni. A nagy ügyek pedig befuccsoltak Görögországban és Romániában – aligha képzelhető el, hogy hatalmas áldozatokkal járó megszorításokat várnak el tőlünk.”