„Nem volna tisztességes arra kérni bárkit – legyen az diák, katona, cseléd vagy batthyányprofesszor – , hogy foglalja össze azt, amit a kormány kultúráért felelős államtitkára mondott most vasárnap a »Szünet nélkül! - A magyar kultúra érdekében« című konferencián. Ezzel ugyanis képtelenség volna az összefoglaló képességeit minősíteni – ami minősítést érdemel, az az, amit össze kellene foglalni: minősíthetetlen. (...)
Egyáltalán – Szőcs államtitkár talán azt sem tudta, hol van. Azt hitte (vajon miért? honnan vette?), hogy kerekasztal-beszélgetés lesz; aztán az előírt 5-6 perc helyett beszélt csaknem tizenkettőt (holott az ötödik perc körül kiderült, hogy már csak egyetlen perce van); és büszkén közölte, hogy csinált egy kis statisztikát, mert tudta, hogy filmes összejövetelre jön (szó sem volt filmesekről, még ha volt is egy-két meghívott filmes).
Keresem a hasonlatokat: kávéházi csevej, amikor ki kell tölteni azt tíz percet, amíg más is bekapcsolódik? A hatalom csitítgató, megnyugtató, összebékítő és új perspektívát felvillantó gesztusa? (Amolyan Kádár-kori funkci-működés.) Vagy: így kell – Szőcs úgy érzi, így kell – értelmiséginek, művésznek szólnia az értelmiségiekhez, művészekhez? Lazán, kuszán, nagy neveket villogtatva, kissé zavaros gondolatokat a helyszínen szülve? Vagy csak erre képes a holtfáradt, kizsákmányolt, ellenségei kereszttüzében hősiesen helytálló államtitkár?”