„Az egyházügyi törvény sok fordulatot megért (és még talán mindig újabbakkal kecsegtető) története nem szűkölködik a jelenlegi magyar törvényhozásra nézve szégyenletes epizódokban. Úgy tűnik, mindez a hatalom birtokosai és parlamenti szavazógépezete számára eddig sem számított szégyenletesnek, sőt a tendenciát még fokozni is kívánják.
Talán már feledésbe is merült, de mindez azzal kezdődött, hogy Szászfalvi László illetékes államtitkár, illetve más kormányzati prominensek egyre követhetetlenebb koncepciói láttak napvilágot 2010 második és 2011 első felében arról, hogy mely vallási közösségek és milyen szempontok alapján kaphatnak egyházi besorolást. Volt szó tízezer főről, 100 éves múltról, első- és másodosztályról stb., míg végül tavaly nyárra elkészült egy törvényjavaslat, amely már önmagában szégyenletes visszalépést jelentett a vallásszabadság jogát és annak hagyományát korábbi évszázadokban lépésről lépésre kiépítő hazai törvényekhez képest. Július 11-én aztán a törvényjavaslat beterjesztői is meghökkentek, amikor Lázár János frakcióvezető intésére az egészet egy levegővétellel visszavonták, és elfogadták azt, hogy ezentúl csak 14 vallási közösség tekinthető egyháznak. (...)
A dolog annyira súlyos, hogy álláspontom szerint egyszer talán Lukács Tamás KDNP-s képviselő, az említett bizottság elnöke is szégyellni fogja mostani szerepvállalását. Lendvai Ildikó MSZP-s képviselő szerint Lukács kijelentette, hogy »az egyházi minősítés nem jog, hanem kegy«. Hm. Olvassuk el még egyszer és álljunk meg egy pillanatra, számoljunk el tízig. Megvan? Folytassuk.”