„Egyik oldalról nézve az a baj, hogy nem áldozunk fehér lovat, és bedőltünk az öreg moszadügynöknek, Pál apostolnak, aki kicsit átformálta az ősi magyar istenséget, és ezért tévelygünk, pedig egyértelmű, hogy Jézus párthus és/vagy magyar és/vagy szkíta és/vagy ufó volt. Megkaptam már én is, hogy sokat prédikálunk az Ószövetségből, sokat foglalkozunk Mózessel meg a többiekkel, nem kellene. De persze legtöbbször nem egyenesen jön a bírálat, suttog a szittya vád, még a templompadban is, hiába is jönnék két évezred teológiai hagyományával, csak zárt gondolatokkal, elfojtott indulatokkal találkozok (meg persze néhány rosszul megírt könyvvel, gyenge újságcikkel).
Másik oldalról baj, ha beszélünk arról, hogy magyarok vagyunk, ha arról is szó van a templomban, hogy a nemzethez tartozás bizony felelősséggel jár. Innen érkeznek a folyamatos felszólítások, hogy határolódjunk el, reggel délben és este, ha egy marginális egyházi ember hülyeségeket beszél »keresztény« címszó alatt. Volt, aki sértőnek, kirekesztőnek találta az istentisztelet végén elénekelt himnuszt is. Itt sem tudunk igazán válaszolni, csak visszajut hozzánk egy-két dolog, vagy éppen meghallunk egy beszélgetést a buszon, az utcán. Néha borsódzik a hátam, ha a kommunista kor legdurvább egyházüldöző indokait hallom vissza egy fröccsöt ivó bácsi, egy piacozó néni, vagy egy önmagát haladó liberálisnak (?!) valló fiatal szájából.
Persze, diktálni is akarnak a szélről bekiabálók. Érkeznek igények, vágyak, parancsok innen is, onnan is, hogy mit is kellene tenni, túl hangos kisebbségek balról és jobbról mondják meg, hogyan kellene keresztyénkedni, mi legyen a hitvallásunkban, hogyan végezzük a szolgálatunkat, mit imádkozzunk, mit mondjunk. Aztán, ha nem tesszük, ha a jól bejáratott, saját utunkat járunk, akkor megkapjuk a magunkét, nincs köszönet. Így lesz Erdő Péter egyszerre a Horthy-korszak újjáépítője és idegen hatalmak szabadkőműves ügynöke. Egyszerre leszünk, mi lelkészek, antiszemita idegengyűlölők, és idegenszívű hazaárulók. Ha jobban belegondolok, inkább nevetséges a dolog, mint dühítő, de sajnos nincs mindig kedvem nevetni.”