„Miközben arra próbáltam választ keresni, hogy miért rukkol(hatot)t elő a minap Orbán Viktor az ellene megkísérelt »puccs« vádjával, emlékeimből előködlött, miként reagált a Politikai Bizottság egyik ülésén Kádár a ’86-os rossz hírekre, a Nagy Kongresszusi Terv kudarcára. A gazdaságról egy szót se szólt, viszont kijelentette, hogy »ötvenhatos helyzet« van. Puccsot nem emlegetett, de amit mondott, azt jelentette. Megtalálta az (újjászületett) ellenséget. S miképp Orbán, »három lábra« helyezte. (...)
Ha a »három láb« közül csak egyet, a belső (pártbeli) ellenséget emeljük ki, akkor azt kell mondanunk, hogy Kádárnak is, Orbánnak is tudomása volt arról, mekkora morgás van a saját sorokban, függetlenül CIA-tól, CNN-től, »polgári radikálisoktól«, parlamenti ellenzéktől. Mind a ketten ettől riadtak meg, holott tudták, hogy semmilyen puccshangulat nincsen, semmilyen szervezett összeesküvés nem létezik. De a Fordulat és reform szerkesztői kivétel nélkül párttagok voltak, és nem hinném, hogy a mai Fidesz jó néhány vezetője vak és süket volna azzal szemben, amit Mellár Tamás, Chikán Attila, Bod Péter Ákos, Kopits György és más, »kebelbeli« közgazdászok az orbáni gazdaságpolitika kritikájaként megfogalmaztak.
Az újraéledő puccsteória mögött megint ott lappang a gazdaság összes baja. A »kotta« szerint aztán a voluntarista politika minden kritikusa puccsistává lényegül át, külföldről kap ösztönzést és támogatást; persze idővel »leverik« őket. Holott senki nem vert le senkit és semmit –Kádár legfeljebb a személyes bosszúját élte ki egy irodalmi folyóiraton (Tiszatáj), ahol egy őt lejúdásozó vers jelent meg.”