Csak a keresztényeknek van igazuk?

„Az egyenlőség, ami természetszerűen megillet minden emberi személyt, nem jelenti azt, hogy a gondolataink is mind egyformán igazak lennének. Erről szól például a tudomány is: hogy létezik egy objektív valóság, és nem gondolhatunk akármit. Persze nem elnyomni kell másokat, hanem beszélgetni, vitatkozni és érvelni kell – minél fontosabb egy kérdés, annál többet. Ám attól még, hogy több vélemény van, az igazság egy – vallási kérdésekben is. A félreértett demokratikus gondolkodás eredményeként normálisnak fogadjuk el a többség devianciáit, mert irtózunk attól, hogy igazunk legyen másokkal szemben, ugyanis az arrogáns lenne részünkről, és félünk, hogy ez elválaszt bennünket a tömegtől. Valamiért azt gondoljuk, a tömeg jelenti számunkra a biztonságot, és Istenről pedig azt, hogy Ő is demokrata. Ám Isten ígéretei nem a mennyei köztársaságról, hanem egy királyságról szólnak.

Az eddig megnevezett okok általában nem tudatosak, a negyedik viszont az: vallásos emberek nyíltan hangoztatják, hogy a vallások igazából mind ugyanarról szólnak, ugyanis mind békét és szeretetet hirdetnek. Még ha ez utóbbiban igazuk is volna, abban a hallgatólagos előfeltevésben nincs, hogy a vallás alapja az erkölcs. Egy vallás sincs, ami az erkölcsöt a tanítás elé helyezné, ugyanis az erkölcs következik a tanításból, és nem a tanítás az erkölcsből: például a hinduizmusban a tehén nem azért szent, mert nem eszik, hanem azért nem eszik, mert szent.

Ám az sem igaz, hogy a vallások mind a békét és a felebarát szeretetét hirdetik. A többségük talán igen, azonban vannak perverz és démoni vallások is (a sátánizmus, a maják és az inkák csecsemőgyilkos vallása, Jim Jones öngyilkos szektája…), melyek látványosan megdöntik a vallások erkölcsi egyenlőségének dogmáját. Úgy tűnik tehát, hogy a vallások egyenlősége mégsem alapérték, akár hiszünk a kereszténységnek, akár nem.”