„Az IMF-fel kapcsolatos politika annak a jele, hogy a kormány valójában cselekvésképtelen. Hiába állítja az ellenkezőjét, bizonytalansága elárulja, hogy valójában tudja: a »gazdasági szabadságharc« ködös eszméje nem valódi konszenzust fejez ki. A rendszerváltás óta nem ez a közös cél, hanem a szociális és az állampolgári szabadságjogok biztosítása: a szabadság és az anyagi biztonság. A kormány ezek védelmére kapott felhatalmazást a választásokon, nem pedig »függetlenségi háború« viselésére. A tehetetlenség magyarázza az IMF-fel kapcsolatos politikában jelentkező kétségbeesett taktikázást és kapkodást.
Optimista forgatókönyvek szerint legkésőbb 2014-ben kiderül, miként ítélik meg mindezt az állampolgárok. Borúlátóbb megközelítésben viszont felsejlik annak a lehetősége is, hogy erre már nem kerül sor. Az illegitim rendszerek ugyanis nagy eséllyel térnek le végzetesen a racionalitás útjáról, ami egyaránt magában rejti a gazdasági összeomlás lehetőségét, és azt, hogy a demokrácia logikájának helyét az erőszak és a megfélemlítés logikája veszi át. Ennek megfelelően könnyen lehet, hogy 2012 a demokratikus intézményrendszer szempontjából döntő év lesz. Ahhoz, hogy a gazdasági vagy politikai értelemben vett végső bukást megakadályozzuk, minden demokratikus erő összefogására szükség van. Ez az összefogás mindennél világosabban jelezné azt is, hogy a rendszerváltás utáni demokrácia nagykorúvá vált.”