„- Szándékos az utalás a három évvel ezelőtti könyvégetős botrányára?
- Természetesen! Hogy az esetleg feledékenyek emlékezetés kissé felfrissítsük, arról az esetről van szó, amikor elvárták tőlünk, hogy elhiggyük a realitását annak, hogy rá két napra, amint egy magyar hetilapban lejön egy kétezer karakteres írás – ez volt a Harcra fel! címet viselő kis abszurd, melyben a magyar szellemi élet megtisztítását szorgalmaztam -, a svéd tévé készít összeállítást arról, hogy Budapest utcáin nácik menetelnek és égetik a könyvet. Igen, mert miután a publicisztikám megjelent, mint egy csodálatosan összehangolt szimfonikus zenekar esett nekem a ballib média, és szó szerint a likvidálásomat követelte. Természetesen a szabadság, a tolerancia és az emberi jogok nevében. Ahogy ez lenni szokott. Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy nem rólam szólt a dolog, pillanatnyi eszköz voltam, mondhatni kapóra jöttem nekik, de épp az eset igazolta, hogy amit abban az írásban megfogalmaztam, az bizony időszerű, aktuális és előbb utóbb nem megúszható.
- Akkor ez a kötet holmi harci induló is egyben?
- Ha gondolja, akár úgy is fel lehet fogni. Miért is ne? Maga a cím, a kötet tartalma, illetve a belőle sugárzó mentalitás olyan, mint egy vészriadó. Mint egy sziréna hangja, mely a pusztulás előtti pillanatokban még utoljára figyelmeztet. Hátha még nem késő. Mert a világ lassan már nem lesz működőképes. Az elmúlt párszáz évben olyan szinten hülyítették mindenféle haladó szellemű utópiákkal, mik szöges ellentétben állnak a létezés legalapvetőbb törvényeivel. Aki végigolvassa a könyvet, az nem lesz képes többé röhögés nélkül végighallgatni egy politikailag korrekt tévés beszélgetést, nem tud majd undor nélkül végigsétálni egy mai nagyvároson, vagy kézbe venni egy elismert irodalmi művet. A »Harcra fel!« holmi büszke hadrendbe sorakozás az emberi ostobaság, aljasság, szolgalelkűség, megalkuvás ellen.”