Öngyi leszek

„Elnézést kérek nyájas olvasóimtól, de földöntúli késztetést érzek arra, hogy ide másoljak egy MTI-s hírt: »Egy serdülők körében végzett hazai felmérés szerint a magyar fiatalok több mint 12 százaléka kívánta a közelmúltban azt, hogy bárcsak ne élne, több mint 10 százalékuk arra is gondolt, hogy véget vet az életének, több mint 3 százalékuk pedig el is tervezte, hogy ezt hogyan tenné meg.«

Nem tudom, hogy valójában kinek is kellene gratulálni e számadatok láttán, de »ügyes vagy”. Mindenkinek vannak rossz napjai, olyan is van, hogy egy-egy rossz nap közé nem ékelődik be porszívóügynöklábként egy good day. Néha úgy érezzük: szar minden. Néha tényleg az is. Viszont azon el kellene gondolkodni, mi a franc lehet annak a hátterében, hogy ennyi fiatal él ilyen sötét gondolatokkal. Röviden: a magyar serdülők 12 százalékának szó szerint (elvileg) pokol az élete. Persze a megkérdezettek között biztos vannak idióták is, akik divatból lovagolnak az „öngyi leszek« témán, első ránézésre főleg a hülye hajú emósok imádják ezt a sportot.

Az okosok azt mondják, minden a szülőkön múlik. Már osztom is az észt: ez lehet, igaz volt mondjuk az internet, a tömegmédia elterjedése előtt, »mer« hogy be vótunk zárva«. De hogy napjainkban mennyi befolyása van a muter-fater kettősnek a gyerek dolgaira, arról elvitatkozgatnék egy jó kávé mellett (két cukorral, kis tejszínnel kérem, a kutyulósat utálom). Van itten olyan ember, aki ki meri jelenteni, hogy tisztában van azzal, a gyereke mivel tölti idejét? Csak hiszi, hogy tudja.”