„Öt évvel ezelőtt a szülővárosomban élő, súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelő szülők, családok kerestek meg azzal a kéréssel, hogy a város és a helyi civil világ összefogásával találjunk megoldást e gyerekek nappali ellátására, fejlesztésére. Minden okuk megvolt arra, hogy a városban természetes szövetségesüket lássák: Hódmezővásárhely számára az oktatás minőségének javítása és annak – minden értelemben vett – deszegregációja több mint egy évtizede az egyik legfontosabb célkitűzés. A fogyatékos gyermekek nappali fejlesztése és szakszerű ellátása pedig országszerte súlyos probléma: kevés az ilyen intézmény, egyenetlen a területi megoszlás, rapszodikusan változó színvonalúak a szakmai, infrastrukturális feltételek. Jó érzés arra gondolni, hogy a Csodaház megalapításával az Alföld – Vásárhely vonzáskörzetébe eső része – már nem a probléma súlyosságára, hanem sokkal inkább annak kezelhetőségére kínál példát. (...)
A betegség, a sorsunk kezdetén vagy váratlan fordulópontjain szerzett hátrányok abba az irányba hatnak, hogy kiszoruljunk a hétköznapokból, elidegenedjünk a világunktól, az életünktől. A közösség pedig arról szól, hogy ezeknek az erőknek, ezeknek a kihívásoknak ellene lehet és kell is tartani. Hátrányra a szolidaritás, kirekesztődésre az integráció, a befogadás a válasz. Vásárhelyet olyan várossá tudtuk tenni, amely a köz erejéből szorosra fonja a közösség biztonsági hálóját, hogy azon ne hullhasson ki senki. Ilyen hellyé akarjuk tenni egész Magyarországot. Olyan hellyé, ahol a közösség nem hagyja, hogy gyermekek éhezzenek, amely nem enged abból, hogy minden gyermeknek joga van olyan oktatásra, amellyel többre viheti, mint a szülei. És amely úgy bánik a halmozottan sérült gyermekkel is, ahogy mindenkivel kell, akit a Jóisten lélekkel áldott meg.”