Újravívott küzdelmeink

„Tragikus útra tévedtünk. Történelmi igaságunk keresése, hajszolása közepette kicsúszik a kezünkből a jelen és kiváltképp a jövő. Nemzetinek tartott politika nevében a magyarok egyik fele átkozza ki a hazából a vele egyet nem értő másik felet. De eszemben sincs az aritmetikai közép keresésének szándékával megfelezni a felelősséget. Sajnálom, de a baloldal, a liberálisok – és persze önmagam - minden tévedésével együtt is azt gondolom, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország egyre fájdalmas tévútja mögött elsősorban a magyar jobboldal tragikus nemzetértelmezése, világlátása, önpusztító sérelmi politikáját elfedő kivagyisága, felsőbbrendűségi hite húzódik meg. (...)

Akkor nincs semmi remény? Bukásra vagyunk ítélve?

Nem feltétlenül. De tartok tőle, hogy a nemzeti radikalizmus magyar felsőbbrendűséget hirdető, szabadságellenes, önfelmentő, önigazoló, harcias és világtól elforduló politikája még rendelkezik tartalékkal. A kilendült politikai inga még nem érte el szélső pontját. Ha igazam van – bár ne lenne! –, akkor még vár ránk pár kemény hónap, esetleg év, mielőtt megtanuljuk a németek leckéjét. Történelmi előjogok helyett mai teljesítmény, vezérelvű állam, egyszínű társadalom helyett demokratikus sokszínűség, bezárkózás helyett nyitottság lehet a nemzeti felemelkedés kulcsa.

A Fidesszel harcolunk, de nem ők az igazi ellenfelek. Ők csak az arca az igazi ellenfélnek. Magyar lelkünk rosszabb felével küzdünk, a »nekünk jár« mentalitással, a »mindenki a vesztünket akarja« tévképzettel, az »egyedül vagyunk« kollektív paranoiával. Mi lenne, ha észrevennénk, hogy ez egy minden nehézségével együtt reményeket hordozó és beteljesítő világ, a szabadság világa, amelyben a korlátaitól megszabadított emberi képzelet, tehetség nagyot alkothat, ha tényleg alkotni és nem rombolni akar.

2012 választóvonal lehet.”