„Az igazi kérdés valóban az, hogy ebben a helyzetben mi a magyar nemzeti érdek. Bemenni egy, az eddiginél is szorosabb költségvetési, gazdasági európai együttműködésbe, vagy kívül maradni?
Széchenyitől Adyn keresztül Bibóig a magyar progresszió jeles alakjai nyugaton tájékozódtak, a nyugati világban kerestek és találtak igazodási pontot. London, Párizs, Róma és Berlin volt a minta gazdasági és kulturális értelemben is. A rendszerváltozás belső hajtóereje a nyugatos Magyarország ígérete volt, igen, kapitalizmussal, piacgazdasággal, parlamentarizmussal. Ez akkor is igaz, ha mára megkopott a 90-es évek bizakodása, helyenkénti eufóriája.
Amit a Merkel-Sárközy páros most ajánl, az a döntően német és skandináv gazdasági protestanizmus általános modellként történő elfogadása és kikényszerítése egész Európában: fegyelmezett költségvetéssel, kiterjesztett egyéni felelősséggel, szociális nyitottsággal, jövőorientáltsággal. Bizony ez nem az európai periféria kultúrája és tegyük hozzá, nem is a mi kultúránk.
Téved, aki azt hiszi, hogy most gazdasági kérdésről kell dönteni. A döntés elsősorban kulturális. Innen nézve még egyszerűbbnek gondolom a helyzetet. Magyarország nemzeti érdeke szerintem az, hogy Európa centrumához közeledjünk. És kedvetlenül látom, hogy a magyar miniszterelnök nem mer egyenes mondatot mondani ebben az ügyben (sem). Úgy bújik a Parlament háta mögé, hogy saját véleményét mindeddig sikeresen titkolta.
Talán még mindig a keleti szelekre vár?”