Minden totalitárius eszme világországot akar építeni, s erre halad a globalizáció is: közös nyelv, közös pénz, közös kultúra.
„Az embernek nincs szabad akarata az Édenkertben történt tragédia óta; s azóta csak szabad akarata van. E paradoxonba elég gyorsan bele lehet bolondulni. Az eredendő bűn szörnyű szenvedélybetegség, amely az akaratban tanyázik. Képtelenek vagyunk kordában tartani szabadságvágyunkat, miközben mozgásterünk szűk, akaratunk béna. Az egzisztencialista filozófusok azért rosszkedvűek, mert ráéreztek erre; Sartre mondja, hogy az ember szabadságra van ítélve.
Ráadásul sokféle szabadságvágy kavarog a földön. Míg igyekszünk kiterjeszteni nevünk, országunk és akaratunk határát, beletaposunk a másikéba. Akaratát, vagyis szabadságát csak az érvényesítheti, aki uralkodik mások felett. Az ember határsértő lény, bár olykor még sajnálja is a másikat, akin – sajnos – át kell taposnia. Az erkölcstan máig nem tudja megválaszolni az egyszerű kérdést, hogy végül ki legyen szabad. S mert könnyű rájönni, hogy ez így maga a pusztulás, e szabadságtól való félelem minden korban békeszerződéseket, alkotmányokat, konszenzust és egyebeket szül, amelyek lényege, hogy az erősebbnek legyen meg az akarata.
A bábeli történet a probléma gyökerét mutatja meg: olyanok akarunk lenni, mint az Isten, birtokolni földet és eget, globális országot építeni. Ma, a posztmodern, posztkeresztyén, posztszekuláris, posztposztposzt korban állat- és növényfajok, nyelvek, népek és kultúrák tűnnek el végleg: a dolgokat, amelyek segítettek az életet elviselni, elsöpri a szabadság. Minden totalitárius eszme világországot akar építeni, s erre halad a globalizáció is: közös nyelv, közös pénz, közös kultúra; nemzetközivé lesz holnapra a világ.”
„Isten sosem fárad bele a megbocsátásba” – ha csak annyit ér el a Café Francesco, hogy ez a falára írt üzenet bevésődik a szívekbe, már megérte.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A Notre-Dame új oltára, a miseruhák és a Notre-Dame-mal párhuzamosan felújított berlini Szent Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus újabb kudarca. Szilvay Gergely írása.
„Az istenekkel birkózás olyan, mint a léggitározás?”, vagyis hogy is birkózhatna valaki olyannal, aki nincs.
Alsó-Ausztria a sarkára áll: kereszteket a falra, szentek ünnepeit az óvodákba! Francesca Rivafinoli írása.
Kulturálisan mindegy, hogy Télapó vagy Szent Miklós; az üdvösséghez viszont nem az. Ungváry Zsolt írása.
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
Nem ez David Lynch legjobb és legsikeresebb vállalkozása. Ettől függetlenül az 1984-es Dűne is megérdemli, hogy a születésnapján megemlékezzünk róla.
