This is Sparta!

„Gyurcsány tudta, meddig mehet el. Az elkúrás abban állt, hogy a népszerűségért elment a falig. A reformpróbálkozásaiba pedig azért vágott bele, hogy tartósan, fenntarthatóan elkerülje a bóvliságot, akár átmeneti népszerűségvesztés árán is. Kényszerből tette elsősorban, nem csupán a lelkesült reformerség vitte, hanem az egyértelmű figyelmeztetés, hogy lépni kell.

Mármost ha ezt elkúrásként őrzi meg a történelmi emlékezet, az rendben van, polgárjogot nyert egy szép indulatszavunk, ide is le lehet írni simán, meg printbe, versbe, olajfestménybe és törvénybe. Ez volt tehát Gyurcsány bűne: majdnem bóvli lettünk, és csak az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt. Átok reá hetedíziglen.

Viszont akkor most ki kellene találni egy új szót. Valami még alpáribbat, csattanósabbat, az elkúrás felsőfokát. Az új változat nagyon hasonlít a Gyurcsányéra, csak nincs benne olyan fordulat, amikor a főhős észhez tér. (...)

Tudom, hogy Giró-Szász András nem ad a hitelminősítők szavára, és a híradóban is be lehet mondatni, micsoda hazug és buta társaságok ezek. A gond az, hogy a piac többi szereplője viszont még nem tette magáévá a mi értelmezésünket. Hát le se szarnánk mi az IMF-et meg a Moody’st, ha az ő borúlátó hazugságaikra fittyet hányva dőlne hozzánk a szaúdi vagy a kínai pénz. De nem dől. A keleti uralkodók sem velünk értenek egyet, hanem a háttérhatalommal. Pech. Mindenki szembejön az autópályán, ortodox irányban.

A kudarc tapintható közelségbe került. Orbán a gazdasági és a kommunikációs csőd közül választhat. Az előbbi maga az alkalmatlansági bizonyítvány. Az utóbbi megroppantja a jobboldal egész filozófiáját, a nemzeti szuverenitás és a tévedhetetlenség mítoszát, a hitet, hogy ők ügyesebbek és okosabbak a komcsiknál. Továbbá felveti a felelősség kérdését. Eddig tartott a mese, köpött a maci, matt két lépésben. Gyakorlott sakkozó ilyenkor feladja. Az amatőr viszont lejátssza a végsőkig, amíg egy parasztja sem marad.”