Pragmatica sanctio

„De nézzük a kérdést gyakorlatiasabb oldalról. Az utóbbi hetekben-hónapokban tovább mélyült az európai adósságválság, Magyarország nemzetközi megítélése leromlott, az ország csődkockázatát mutató úgynevezett CDS-felárak pedig elérték a 2009. tavaszi, eddigi legrosszabb szintet. Eközben – a nemzetközi hitelminősítők friss nyilatkozatait alapul véve – egyre kevésbé lehet kizárni az ország adósminősítési besorolásának lerontását, vagyis bóvliba vághatnak bennünket. Ráadásul piaci elemzők mellett már a Magyar Nemzeti Bank is kilátásba helyezte az alapkamat fokozatos emelését, amely a forinthitelek kamatainak emelkedésével jár. A fentiek közül a hitelminősítői »gyomros« lehet majd a legdurvább: hiába zengenek a szakértői szólamok arról, hogy tulajdonképpen már beárazták a lefokozásunkat, ha ez megtörténik, onnét kezdve – szinte és kizárólag – tőzsdecápák menedzselhetik a magas kockázattal járó magyar államkötvények adását-vételét. Hiszen kinek kellenek majd a befektetésre nem ajánlott állampapírok? Románia, amely már »bóvlis« ország, úgy tudta megúszni a piaci finanszírozás teljes leállását, hogy hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal. Mint tudjuk, az Orbán-kormány hosszú időn keresztül ezzel az eshetőséggel nem számolt. Akkor pedig nem lett volna más hátra, mint a véres valóság: további költségvetési lefaragások, jegybanki kamatemelés, a forint árfolyamának ide-oda rángatása.

Vagyis az IMF-es megállapodás híre egyértelműen nagyon pozitív üzenet a pénzügyi stabilitás szempontjából, de kérdőjelek természetesen még akadnak. A megállapodás konkrét formáján kívül ugyanis az a fő kérdés, hogy ez mennyiben változtatja meg a kormány gazdaságpolitikáját. Amennyiben pedig esetleg új kölcsönt veszünk fel, azt milyen kamattal adják Washingtonban?”