Útlezárás = fegyveres kéregetés?

„Először is: miért pont november negyedikére, éppen a Harmadik Magyar Köztársaság legitimitásának legfőbb forrását jelentő 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának nemzeti gyásznapjára kellett az egészet szervezni? Bármi egyébbel is próbálnák választásukat a szervezők magyarázni, a politikai sandaság gyanúját magukról ugyan le nem mossák. Hogy tudniillik ők bizony a napjainkban újra fellángolni látszó forradalom-ellenforradalom vita felkeverte társadalmi zavarosban próbáltak volna halászni bizonyos, ráadásul rendkívül szűk körök előnyei érdekében.

A második pedig a módszer, az eszköz, az útlezárás, amelyet függetlenül a résztvevők nevetséges számától - országosan mindössze 1800 gépkocsiról szól, az is majd' százfelé szórva, a híradás - nyugodtan nevezhetünk embertelennek, a demokratikus rend, a békés polgárok elleni durva erőszaknak. (...)

Hanem úgy általában a forgalomlassításról, mint bármely, mégoly komoly gazdasági, de akár politikai cél eléréséhez is, nem tudni mi okból alkotmányosnak nyilvánított, aránytalanul durva eszközről. A példa szerint pár száz, ezer, kicsinyes érdekeiért senkire nem néző, erőszakosan fellépő személy ugyanis, ha kedve éppen úgy hozná, képes lenne még jó időben is a saját füstjébe fojtani a fővárost, de akár az országot is. Itt volna tehát tán az ideje kivenni végre ezt a valóban közveszélyes módszert a demonstrálók eszköztárából, mielőtt a ragadós példa nyomán még más rétegek is rákapnának.”