„Nagyon rosszul méri fel a kormány a nemzetközi gazdasági helyzetet és hazánk mozgásterét, ha azt hiszi, hogy az IMF-fel való tárgyalási szándék puszta kinyilatkoztatásával meg lehet úszni a dolgot. Biztosan nem lehet, ennél sokkal többre van szükség. S nemcsak a tárgyalás végigvitelére és megegyezésre, hanem egy alapvető gazdaságpolitikai fordulatra is sürgős szükség van. Amikor ezeket a sorokat leírtam még nem volt ismert a Moody’s leminősítő határozata, tehát akár bizakodó is lehettem volna. Ugyanakkor viszont kristálytisztán látszott már akkor is, hogy a csődközeli helyzetből nem olyan könnyű kiszabadulni, mint ahogyan azt a gazdaság irányítói gondolják.
Lehet ugyan összeesküvési elméleteket gyártani, hogy ki mindenki spekulált a magyar gazdaság ellen, szörnyülködni azon, hogy mennyire mohó és szívtelen a pénztőke, vagy akár búsongani azon, hogy mennyire nem szeretnek bennünket magyarokat. De ezek mind hiábavaló pótcselekvések, csak arra jók, hogy elvonják a figyelmet a lényegről, arról a tényről, hogy az ország jelenlegi gazdasági állapota, a leminősítésünk és az ellenünk megindult spekuláció nem a véletlenek fatális találkozása, hanem egy logikai láncra felfűzhető eseménysorozat. (...)
Ezek után nem kell összeesküvést látni, ha az óvatos befektetők kerülik a magyar állampapírok vásárlását, a vállalkozó szelleműek pedig a forint gyengülésére spekulálnak. S ahogy már lenni szokott ilyenkor, a kedvezőtlen várakozások tovább rontják a lehetőségeket és még rosszabb teljesítményeket váltanak ki. Az egymást erősítő folyamatot szemlélve azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi is volt a kiváltó ok. És ez sajnos nemmásmint az egyre gyengülő gazdasági teljesítményünk.”