„Európa kiteszi a lelkét, elengedik az adósságuk felét, ezek meg tessék, demokráciát játszanak!
Népszavaznának a nyüvesek! Magukról akarnak dönteni, amikor már döntöttek felőlük!
A múlt héten Angela Merkel és Nicolas Sarkozy megegyezett: beleölnek vagy százmilliárd eurót – nagyjából ennyi az elengedett adósság –, hogy megmentsék az eurózónát. Pontosabban, hogy időt nyerjenek neki, hiszen a fele adósság elengedése legfeljebb lélegzethez juttatja a görögöket és az eurót. Százmilliárd sok pénz, ezért Athénnak is adnia kell valamit. A valamin esetünkben értsük a totális privatizációt, piacra dobnak a kikötőktől a szigeteken át Zeuszig mindent. Jelenti ezenkívül ez az állami és szociális szektor leépítését és az élet minden szegmensét érintő drasztikus megszorításokat.
Berlintől Párizsig azonban immár senki sem bízik a görögökben, az athéni politikusok ígéreteinél még az Akropolisz mellett »eredeti, ókori amforákat« kínáló bizsuárus is nagyobb hitellel bír Brüsszelben. Így az unió biztosokat is küldene Görögországba, azaz a privatizációtól a nyugdíjreformig mindent EU-komisszárok vezényelnének le.
Ez az alku, amelyet az Európai Unió kínál Görögországnak.
S mit tesznek erre a görögök? Kedvesen kezet csókolnak a nagyvonalú Merkel asszonynak, netán aranyozott Nagy Sándor-szobrocskát küldenek a líbiai győző Sarkozy elnöknek? Nem, azt mondják, népszavazást írnak ki, megkérdezik a fránya népet, hogy kell-e neki ez az alku, s egyáltalán, akar-e maradni az eurózónában.”