A bóvli visszaszól

„Azt, hogy a kormányzati felfogás mit tekint ortodox gazdaságpolitikának, nehéz lenne megmondani. Talán azt, hogy a befektetők (amúgy a kínaiak is, nem csak a nyugatiak) és a nemzetközi szervezetek a szigorú fiskális politikában érdekeltek? De hiszen a magyar kormány büszke arra, hogy az Európai Bizottság először jósol jövőre 3 százalék alatti hiányt Magyarországon! Ha innen nézzük, akkor a magyar kormány ortodox politikát folytat (sőt, mivel jobbára a bevételek növelésével kívánja stabilizálni a gazdaságot, mondhatni, hogy az ultraortodox ösvényre tévedt). De vajon az IMF ortodox-e? Arra a dilemmára, hogy válságban szabad-e, kell-e élénkíteni a gazdaságot monetáris vagy fiskális eszközökkel, az IMF vezető közgazdásza által jegyzett tanulmány vagy a szervezet tavaszi előrejelzése megengedő választ ad. A magyar kormány 2010 nyarán éppen a mozgástér bővítését akarta elérni - sikertelenül - az Európai Bizottságnál; akkor most hogy is van ez? Végül is szabadságharcot vívunk a gazdaságfilozófiáját éppen a válság hatására módosító, már nem is annyira konvencionális IMF-fel szemben? Vagy: éppen az IMF volt az, amely először javasolta az EU-nak az európai bankok feltőkésítését, megakadályozandó a görögországi válság terjedését - ez sem tekinthető éppen ortodox megoldásnak. Avagy a hitelminősítőknél maradva: éppen az EU akarja őket megregulázni, tehát akkor az unió sem annyira ortodox?

Nem nagyon van más feloldása e temérdek ellentmondásnak, mint hogy a kormány ellenségképet gyárt, és ezt az »ortodox« intézményekben (befektetőkben, hitelminősítőkben) találja meg, függetlenül attól, hogy azok valójában mit képviselnek. 

Nem az a baj, hogy a válságban új utakat keres a kormányzat - mint azt

is taglalja -, ez természetes. A jelenlegi krízis valóban megkérdőjelezett paradigmákat, s talán meg is dönt néhányat. A baj az, hogy rossz időzítéssel (egykulcsos adó) rossz megoldásokat (végtörlesztés) választottak. A második Orbán-kormány gazdaságpolitikai eszközei és retorikája még a helyes (államadósság csökkentése) vagy legalábbis méltánylandó (devizaadósság-rendezés) célokat is diszkreditálja. Nyilván megkérdőjelezhetők a régi gyakorlatok, de csak akkor, ha a változás következtében javul, nem pedig romlik az ország helyzete. A legnagyobb kárt egy-egy »nem-ortodox« intézkedés mellett az a hangnem okozza, amelyet néhány kormányzati politikus a nemzetközi intézményekkel, egyáltalán, az »ortodox« külfölddel kapcsolatban megüt.”