„Kerényi Imre magyar társadalomtörténeten kívüli operett-festészeti programja azonban nem önmagában áll. A kormány nekilátott - botrányok során át - bármiféle intellektuálisan komolyan vehető, a hely szelleméhez méltó program nélkül újradefiniálni a Kossuth teret, s mintegy mellékesen tervez még valamit, amit én - kétségkívül - komor intésnek tekintek. A Puskás Ferenc Stadion, mindközönségesen Népstadion, Dávid Károly által tervezett, 1953-ban átadott épületének a lebontása valóban bűn. Egy ilyen nagyságú és nagyságrendű épület nyilván a szoborparkkal együtt történő eltüntetése a városi térből olyan radikális gesztus, amelynek üzenete félreérthetetlen. A kormány nem kíván kultúrkampfot - kivéve a szerencsétlen, naivát játszó Tarlós Istvánt -, de nyilvánvalóan érdekelt abban, hogy eltörölje a szocializmus évtizedeinek emlékét is a számára nemzeti hitvallást jelentő futball mitologikus tereiből. Nem vagyok különösebben otthon ennek a játéknak a mindennapi világában, de azt azért értem, s van abban valami riasztó, hogy ugyanakkor, amikor Felcsúton (!!!) Puskás Ferenc relikviáiból egy kisebb Louvre és Lourdes van kiépülőben, a róla elnevezett stadiont, ahol játszott, tehát az eredeti helyszínt, egy semmi kéz eltörli. Ennyiben a miniszterelnök futballpolitikája nem magánügy többé. A jelent egyre kevésbé uraló kormány menekülése egy soha nem volt múltba - nem új fejlemény. Ami új, az az épített, kulturális terek feletti uralom radikalizmusa. A Népstadion kimetszése a városi szövetből ugyanis nem pusztán s nem elsősorban a szocializmus korának láthatatlanná tételéhez vezet. Ellenben az bizony hozzányúl ahhoz a térhez, amely a haza fogalmát érzékelhető, mindennapi és egyben történeti, reflexív tapasztalattá tehetné. A városi palimpszeszt, azaz az idő rétegeivel való bánásmód, nem pusztán önkény kérdése. A régészek - amíg vannak, lehetnek - óvatos mozdulatokkal, ecsettel, apró kis lapátokkal bontják meg a múltat.
A Fidesz mitikus közösség reményében és nevében létrehozott egy kizárólagos ideológiai múltat, s közben mindent, ami valóban megtörtént, s nem illik bele mindebbe: egyszerűen eltörölné. Így épp azt a hazát rombolja le, amelyre valóban oly nagy szüksége lenne mindazoknak, akiknek a nyitott, kockázati társadalmak, a folyamatos félelmek, a globalizált kultúrák korában adatott élniük.”