Jönnek a sötét árnyak

„Amikor Argentína összeomlóban volt, egy miniszterelnök felállt és kijelentette, Viva Argentina! Kapják be a külföldi hitelezők, mi mondjuk meg, milyen árfolyamon kaphatják (és még inkább nem kaphatják) vissza a kölcsöneiket. A nemzeti valuta persze rögtön leesett a poklok mélyére, a bankok bezártak, a fizetéseket nem fizették ki, de szabad volt végre az ország. Így aztán Argentína büszkén megelégedett egy időre az önellátó gazdaságokkal, a cserekereskedelemmel és a kartonpapírgyűjtéssel, valamint gyűlésekkel és munkástanácsokkal. Ne feledkezzünk el azért a fosztogatókról sem. Ezt halogatják most Görögországban, vagy inkább adagolják cseppenként. Úgy látszik, ettől még a mi miniszterelnökünk is beijedt, mert mondták neki, hogy a magyar forint nem euró, szóval ne is számítson semmi jóra.

Attól tartok, ha a bankokra tolják a devizahiteleket, és az evások kalapjából próbálják kivarázsolni az áfabevételeket, akkor nem számítanak semmi jóra. Nagyon rossz dolgokra számítanak, olyan rossz dolgokra, hogy az eddigi fő ellenség, tudniillik én, szorozva másfél millióval meg néhány száz önkormányzattal, a legkisebb gondjuk. Tegyük fel, 1945-ben valaki nyafog a pengőben tárolt megtakarításai miatt. Ugye, hogy kiröhögnénk? Mert mi volt 1945-ben? Hiperinfláció, összeomlott házak, cserekereskedelem (más néven: batyuzás), tojásban mért ár és egy idő után persze padlássöprés, mert muszáj etetni a népet. Azt is túlélték dédanyáink. De nem is volt szabad választás!”