Miénk a tér

„Már most is mocorognak ezek a mozgalmi pártok, mint kettős szervezetek, a mozgalom és a párt kombinációi. Szerveződő »háttérpártok« jelentkeznek a mozgalmak mögött, és ki tudja, hogy még milyen új, leleményes formákat találnak ki a »bohócforradalom« bátor ötletgazdái. Annyi bizonyos, hogy az ellenzéki pártmozgalom feltámadása önmagában véve nem elég, hiszen az új ellenzéki tömegmozgalmak a szakszervezeti bázis és a civil társadalom mély elégedetlenségéből indultak el, s azok radikális megújítása nélkül nem lehetnek sikeresek.

Ki kell tehát mondani, hogy nemcsak a pártrendszer reménytelenül elavult, hanem maguk a szakszervezeti konföderációk is. A civil társadalom szerveződései is jórészt az elpártosodástól és az államosítástól váltak cselekvésképtelenné, ezért új érdekképviseleti és civil világ nélkül nincs feltámadás a pártok világában sem. Az alapkérdés az, hogyan áll össze majd az ellenzéki szerveződés az egyfordulós választásra, ezért a pártok kínálatában valamiféle előválasztás kell a tömegtámogatás megállapítására.

A Demokratikus Koalícióval egy új párt lépett a színre, amelynek jelszava a szabadság és a szolidaritás. Ám állandóan csak a szabadságot mantrázzák, pedig az új társadalmi mozgalmak éppen a szolidaritás jegyében szerveződtek meg. Az emberi civilizáció lelke a szolidaritás, ezért minden válság idején azok a közösségek bizonyulnak sikeresnek, amelyekben erős a szolidaritás. Nincs ez másképpen a jelenlegi globális válságban sem. Az északi országok, ahol a legerősebb az intézményesített rendszerré nemesített szolidaritás, szenvedtek a legkevésbé a globális válságtól, és csak ezért lehet náluk a legteljesebb a szabadság birodalma is. Aki egyre csak a szabadság és a demokrácia jelszavait ismételgeti, az nem tudja megszólítani az utcára vonult vagy akár odahaza maradva is »ellenzékbe vonult« három nemzedéket.”