„Csöndes fogadást tennék arra, hogy Kína továbbra is az USA első számú hitelezője marad, mert ha van olyan, hogy 'kínai érdek', az a kínai áruk messze legnagyobb piacának fenntartható fogadóképességében rejtekezik. Kína voltaképp soha nem Amerikát, hanem a saját tengerentúli exportját finanszírozta. Ha ez zsugorodik, tömegével zárhatnak be kínai cégek. Ennek azonban van alternatívája, éspedig a kínai belső fogyasztás felpörgetése. Erre a pekingi kormányban megvan a készség, de annak a világos kontúrjai, hogy voltaképp hol is költsék el odahaza irdatlan tartalékaikat (amerikai állampapírok helyett) még nem látható. Egy azonban biztos: Európa és Amerika gazdasági növekedésének lanyhulására csak az lehet a kínai válasz, hogy a hazai keresletet ösztönzik közpénzből.
A pénz megvan, csakhogy. A kínaiak nemcsak a dollártól idegesek, hanem attól is, hogy a honi infláció 6 százalék fölött van, kamatot kéne emelni, ám ez a beruházások és fogyasztás ellenében hat. Egy további ok: az önkormányzatok mértéktelen eladósodása. Ezzel a háttérrel a kínaiak »legalább« a dollárpozícióikat szeretnék biztonságban látni, hiszen minden más inog.
Amikor azt üzenik Amerikának, hogy erre és csak erre vigyázzon, egy vezető kanadai lap szellemes megfogalmazása szerint úgy viselkednek, mint a drogdíler, aki a drogfogyasztót az áru megvonásával fenyegeti. Tekintsük őket inkább két részeg embernek – mondja a lap –, akik egymásba kapaszkodnak, s aztán találgassuk, hogy megtartják-e egymást, avagy együtt esnek el?”