„Norvégia után immár Magyarországnak is megvan a maga sokkoló, emberi ésszel nehezen felfogható rémtörténete. Nálunk nem bomba robbant, és nem egy eszelős vadászott le ártatlan kamaszokat hidegvérrel, hanem élve temettek el embereket egy erdő mélyén. A legutolsót abban a reményben, hogy megszerzik hatvanezer forintos fizetését. Egyelőre nem teljesen világos, négy megtalált emberi maradvány esetében pontosan kit és miért gyilkoltak le, de azt tudjuk, egy ember megszabadult a neki jó előre megásott sírból és emberfeletti teljesítményének köszönhetően riasztani tudta a rendőrséget. (...)
A férfi a történetét kiírta a legnagyobb közösségi oldal, a Facebook falára. Akadt olyan ismerőse, aki mosolyjeleket, úgynevezett szmájlikat küldött, azt gondolva, milyen vicces egy fiú, hogy ilyen sztorit tud kitalálni. Egy hete kint voltak a megdöbbentő eset részletei a világhálón, mégsem tűnt fel senkinek. Tegnap este aztán robbant a (hír)bomba a négy megtalált holttestről és az élve elásott férfi megmeneküléséről. Ezen aztán elgondolkodhattak az addig kétkedők is. »Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztaltam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét« – írta, de kezdetben még a barátok sem vették komolyan az egészet. Mi lett velünk, hogy ennyire közömbösek vagyunk egymás iránt? Segítséget kér egy kétségbeesett ember, és nem adjuk oda a mobiltelefonunkat egy ingyenes vészhívás erejéig? És mi van a négy megtalált holttesttel? Ők nem hiányoztak senkinek? Ha valakivel a környezetünkből igazán nagy baj történik, könnyebb nekünk azt gondolni, hogy biztos csak viccel?”