„Miközben pattanásig fújták az amerikai nép jólétét fenntartó pénzügyi lufit, addig az amerikai hitelminősítők cinikus szenvtelenséggel küldtek süllyesztőbe országokat, köztük európai szövetségeseket is. Ám ezekkel a másodosztályba sorolt államokkal büntetlenül megtehették, hogy leminősítésükkel padlóra küldjék őket, hiszen minél rosszabb osztályba sorolták őket, annál nagyobb uzsorakamatot lehetett szivattyúzni belőlük. A kis érdekérvényesítő képességű országokból kisajtolt pluszkamat arra volt jó, hogy a szuper államban még tovább lehessen fújni azt a bizonyos lufit. Most, hogy kényszerűen be kellett ismerni, meztelen a király, nem csoda, hogy kitört a pánik.
Az már most nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a nagy és befolyásos G7-ekhez tartozó államok pénzügyminiszterei talán nem is annyira az USA enyhe leminősítése miatt lettek olyan idegesek, hogy állítólag forródróton folytatnak válságtanácskozást, hanem sokkal inkább amiatt, hogy Kína, az amerikai lufi legnagyobb hitelezője beszólt adósának: a dollár ideje lejárt. Az amerikai hitelminősítőket egyre jobban utálják Európában is. Az unió vezetői is elszánták végre magukat arra, hogy erős támogatást adnak európai hitelminősítő intézetek létrehozásához, hogy visszaszorítsák a spekulációs célú minősitgetéseket.”