Rendszerek és emberek

„Húsz év alatt sokszor és sokakban felmerült a kérdés, ha kiben-kiben inkább csak magában morogva, csalódottságában és keserűségében mérlegelve is: mennyivel jobb ez a rendszerváltás utáni rendszer az előzőnél? Még inkább így: kinek lett jobb, kinek rosszabb? Az előbbi kérdésre joggal mondhatjuk, hogy annak az álszocialista diktatúrának buknia kellett, mert a rendszer mindenestül, erkölcsi, gazdasági, politikai téren megérett a bukásra, tehát a kérdésnek nincs értelme. Annál inkább van értelme, jogosultsága az utóbbinak, mert keveseknek lett jobb és a sokaságnak – rosszabb.

Márpedig, ha egy rendszer értékét mérjük, akkor bármilyen fontos is, nem az a döntő, hogy intézményrendszerében mennyire felel meg az úgynevezett polgári demokratikus normáknak, hanem az, hogy milyen mértékben és milyen minőségben szolgálja az emberek javát, országok, nemzetek jövőjét. Az intézmények persze fontosak, fontos azok rendszerének egésze, és jobb a demokratikus társadalmi berendezkedés a diktatúránál, amint azt oly gyakran hangoztatjuk. Ennek a hangoztatásával azonban nincs kisegítve az ember, aki elveszti munkahelyét, házát, otthonát, és demokratikus viszonyok között válik földönfutóvá családjával együtt, önhibáján kívül. Sem a nemzet, amely a diktatúra zsarnokságából egy másfajta zsarnokságnak, az egyik birodalom bukása után egy másik, még nagyobb birodalomnak esik rabságába.”