„Észre kellene venni azt is, hogy a kapitalizmus, a szocializmus, a kommunizmus stb., egyáltalán a Nyugat hamis metanyelvének »izmus« végű álfogalmai teljesen alkalmatlanok a valóság megragadására. Ezek mind az elmúlt néhány száz év, a reneszánsz, felvilágosodás deszakrális, hamis nyelvének részét képezik, és csak arra szolgálnak, hogy minél mélyebbre süllyedjünk ebbe a csapdába. Éppen a kínai »kommunizmus szuperkapitalizmusa« jelzi ezt a fogalmi képtelenséget, amelynek feldolgozásához egyelőre hozzá se tudtunk kezdeni.
Kína udvarias mosolya mögül mélységes megvetéssel tekint erre az egész szánalmas, Nyugat nevű vircsaftra – és erre minden oka megvan! Az meg végképp nincs ínyére, hogy azok akarják jó erkölcsre tanítani, akik önmaguknak is hazudnak, és valójában a világ – benne Kína – kifosztására használták/használják spirituálisan negatív energiáikat. A kapitalizmus és a szocializmus ugyanannak a pusztító világerőnek a műve, és deszakralitásuk legfeljebb árnyalatnyi különbségeket ad közöttük. Kína az elmúlt két évszázadban megtanulta, hogy a Nyugatot csak a saját fegyvereivel tudja felszámolni. És most éppen ezt teszi. Ideje pedig, mint az ázsiai embernek általában, van bőven.
A világ jövője most már újra Kína kezében van, de minden attól függ, hogy miután a Nyugatot minden téren legyőzte, eredeti, sok ezer éves spirituális energiáival képes lesz-e reszakralizálni a világot. Talán igen, és akkor egy sajátos, új létmód keretében a világ visszahelyezkedhet a taoizmus mértékletességének dimenzióiba. Ha nem, akkor Kína teljesíti be a Nyugat létpusztító mértéktelenségének végzetét, és veri szét a külső és belső természetet a pusztító szuperkapitalizmusával. Van tehát min elgondolkodni, és csak rajtunk múlik, hogy lesz-e mivel.”