„Arról a kérdésről, hogy mi egyház és mi nem, lehetetlen a teológiai aspektust lehámozni, lévén ez teológiai kérdés. Hogy az egyház micsoda, azt az állam nem tudja úgy megmondani, hogy közben tiszteletben tartja az egyház és állam szétválasztását. Ha szét van választva az állam és az egyház, akkor az államnak nem lehet teológiája. Szászfalvi Lászlónak, mint államtitkárnak sem. Lelkészként kell, hogy legyen; államtitkárként szigorúan tilos. Mivel az államnak meglehetősen eltérő teológiájú emberek a polgárai, az állam titkáraként (vagyis az állampolgárok alkalmazottjaként) Szászfalvi kénytelen teljesen egyenrangúnak tekinteni azokat, akik Krisztushoz, illetve azokat, akik a konnektorhoz imádkoznak, szervezett formában és nem bántva másokat.
De nemcsak az a baj, hogy teológiai ítéletet hoz az állam (képviseletében a kormány), hanem hogy ez az ítélet teológiailag is teljesen rossz. Ugyanis a Krisztus-imádókat sem tekinti egyenrangúnak. Elég régen kell imádniuk Krisztust, és elég nagy létszámban ahhoz, hogy az az államnak is tetsszen, s ehhez a kétségtelen előnyökkel járó egyházi státuszt megadja. (...)
Ami a teológiát illeti, az összes létező keresztény felekezet szerint az egyház nem csupán intézmény, hanem Krisztus titokzatos teste. A Jézus Krisztusban hívők összessége, korra, származásra, létszámra, sőt felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Tessék egyetlen locust mutatni a Szentírásban vagy az egész keresztény hagyományban, ami alátámasztaná a kormány ötletét, hogy bizonyos kor és létszám alatt nem egyház az egyház: akkor lehúzom a rolót. Addig az kell mondanom, hogy a kormány nem keresztényi, hanem keresztény- és egyházellenes törvényt alkotott.”