„Van olyan, hogy a hatóságok a nyomozás érdekében egy ideig visszatartanak információkat – a szóban forgó eljárás az elején szükségképpen titkos –, s ha az egyik gyanúsított ügyvédje mondja, akkor különösen hihető, hogy az ügy nemzetbiztonsági szempontból roppant kényes területet érint. Lehet, hogy a botrány minden ágas-bogas részlete, elágazása nem tartozik a nyilvánosságra, homályban maradása emberöltőkre államérdek, de a lényeg mindannyiunkra tartozik. Nem maradhat sokáig, talán eddig sem maradhatott volna titokban, hogy kinek kémkedett a gyanú szerint Szilvásy György és Galambos Lajos, mivel valósították meg ezt a példátlanul súlyos bűncselekményt, és hogyan követett el bűnpártolást Laborc Sándor. Nyilván van jogi magyarázat arra, hogy ezekről eddig semmit sem tudhattunk meg, de amíg a fenti kérdésekre nincs válasz, a botrány nem a várva várt megtisztulást hozza el, csupán mérgezi a magyar közélet levegőjét, rongálja a politikai osztály hitelességét. (...)
A jogászszakma persze legyinthet a laikus okoskodásokra. Igaz, ami igaz: még újságírók is összekeverik néha a gyanúsítást a vádemeléssel, egyesek pedig a gyanúsított szabadlábra helyezését felmentő ítéletként értelmezik. A közvélemény azonban már csak ilyen, és – hátrább az elitista agarakkal! – valahol mégiscsak igaza van, amikor látni akarja már az ördög patáját. Ennek az ügynek a súlyát, a politikai következményeit pedig egész egyszerűen nem lehet túlbecsülni. Ilyesmi fejlett demokráciákban elő-előfordul, nálunk azonban emberemlékezet óta nincs rá példa, legfeljebb a Nyírfa-ügy hasonlítható egy kicsit a mostanihoz.”