„Ehhez képest a hazai választóknak szóló helyzetértékelésében miniszterelnökünk büszkén számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben a magyar kormánypolitika minden külső rosszallás ellenére a saját útját járta, és nem is törekszik a külső igényeknek megfelelni. A magyar gazdaságpolitika az elmúlt egy évben számos hirtelen irányváltással, szokatlan intézkedéssel tűnt ki, sokszor fittyet hányva a korábbi gazdaságpolitikai kánonnak, a »fősodornak«. Ugyanakkor érdemes kimondani: ez a bizonyos fősodor ma már valójában elég sok ágra oszlik, és nem is csak a fejlett világból 2007-ben kiinduló pénzügyi zavarok hatására. Ezen túlmenően az is érezhető, hogy a világgazdaság nagy erejű szereplői között mind nagyobb számban találhatók olyanok, amelyek kultúrája eltér az angolszász vagy a kontinentális európai mintától. (...)
A »jó gazdaságpolitika« immár lehet jelentősen más, mint a korábban bevett, kialakult gyakorlat (»best practice«). Ám nyilván nem rugaszkodhat el a szilárd közgazdasági alapoktól, amelyeket a más döntési stílusú, sajátos utat járó felemelkedő nemzetek döntéshozói is jól ismernek. Európában pedig nem térhet el jelentősen, önérdekből sem az integrációban részt vevő többi állam által követett iránytól. A gazdasági intézmények és megoldások piacán ugyan ma tényleg tarka a kínálat, de egy ország fejlődéséhez nem lehet - mint egy szupermarket polcairól - innen-onnan összeszedegetni a különféle importárukat. Sajátosságainkat megőrizve, ám uniós tagként illeszkednünk kell a keretekhez, amelyeket most szerkesztenek feszesebbre.”