„Ne vesszünk el a technikai részletekben (bár lehetne még okoskodni hosszan, hogy például miért életszerűtlen ötlet ajánlgatni a budaörsi pályaudvart), figyeljük a további szereplők alakítását. A leghangosabb megszólaló Cser-Palkovics székesfehérvári polgármester volt. Büszkén behúzott magának egy strigulát a »Vagyok ám én olyan trendi, mint Dajcstomi vagy Szanyi Tibor« sorba is, mert a Facebookon (sőt: FACEBOOKON, de a nagyon fiatal célcsoportokat célzók mondhatják már fácsénak is) tette közzé szimptóma- és antipatikus nyílt levelét, amelyben először ellenségképet kreált régi fóbiák stabil alapzatára (a vidék–Budapest ellentétről van szó, amelyet még kocsmai környezetben is csak a legsötétebb bajkeverők szoktak elővenni), majd kiskakasos dülleszkedésbe ment át a hazai közönségnek játszva, hátha van még olyan fehérvári, aki beszopja. Nyilván van. Pedig egyébként Cser-Palkovics polgármesternek is igaza volt alapvetően, mert a fővárosi intézkedés leginkább a Fehérvárig érő agglomeráció bejáróit sújtotta, és ezt láthatóan kevéssé gondolta végig az intézkedő.
Cser-Palkovics polgármester pedig pluszpontot azért, mert a hazai politikai mezőnyben oly gyakran használt ordas, demagóg emberkedést nem a szokásos módon, az ellentáborral szemben vetette be, hanem saját párttársaira szabadította rá, igen tanulságos és vidám dimenziókkal bővítve a dugósztorit. (...)
Azt viszont szinte vérfagyasztó és hihetetlen volt látni, hogy egy politikai irányítási rendszer képes az önkorrekcióra. Az eredmény ugyan a szokásos (minden marad, ahogy volt: szar), de az ember még utólag is bele-beleborzong a gondolatba, hogy ilyesmi is történhet.”