Krónikus államférfi-hiányban szenvedünk

„– Mivel vezette félre az országot, amiért a Sánta Kutya-díjat is megkapta!?

– Nem tudom, nem vagyok ugyanis abban a helyzetben, hogy az országot vagy bárkit félre vezessek. Legfeljebb a barátaimat vagy a tanítványaimat, de azt sosem teszem.

– Álmodik még a holokauszttal?

– Érdekes módon már egyáltalán nem. De vannak olyan traumatikus hatásai, amelyeket le kell küzdenie az embernek. Például sokáig nem mertem végigmenni a Margit hídon, mert vonzott a víz, hogy beugorjak a Dunába. Behunytam a szemem vagy villamossal mentem.

– Mit gondol, mi kerül a történelemkönyvekbe a rendszerváltozás utáni húsz évből?

– Ezt nehéz megmondani. Attól függ, hogy ki írja. Talán az – hogy azt a régi buta kifejezést használjam –: nem tudtunk élni vagy rosszul éltünk a szabadsággal. Valószínűleg azért, mert krónikus államférfi-hiányban szenvedtünk és szenvedünk ma is. Ezt még egy okos politikus sem tudja helyettesíteni, mert ő is csak egy okos politikus. Sajnos meghalt Bibó István, ő alkalmas lett volna erre a szerepre. Nemrég Németországban láttam egy filmet Joschka Fischerről. Megmagyarázta az embereknek a megmagyarázhatatlant. Például, hogy miért támogatta a Szerbia elleni háborút, miért engedte, hogy német katonák vegyenek részt, amikor még a bosnyák ügyek voltak terítéken – etnikai tisztogatás, tömeggyilkosság folyt. Nagyon erős volt a beszéd, és a megszólítása gyönyörű: kedves barátaim, kedves ellenfeleim! Így beszél egy államférfi.”