Kopasz szivárvány

„Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy undorral nézegettem a »melegfelvonulás« képeit. Továbbmegyek: szerintem normális ember a lábát be nem tette szombat délután az Andrássy útra és környékére. Hiszen ott sorakozott szépen az összes deviáns, ennek a húszéves magyar kvázidemokráciának minden jelképes és valódi alakja: a sötét szoba helyett a Belvárosban vonagló »melegek«, az izomagyú gárdisták, a derék készenléti rendőrök.

Szép társaság. (...)

Mondanom sem kell, ismerek homoszexuális és jobbikos embert egyaránt. Az én ismerőseim biztosan nem masíroztak ott lila naciban, és nem rázták az öklüket, hogy halál a buzikra. Az én homoszexuális ismerőseim ugyanis nem buzik, ezt szögezzük le. Ők homoszexuálisok. Kottázni tudnám a különbséget. A jobbikos ismerőseim pedig nem kapnak bikacsök után, ha valaki Csajkovszkij nyomaiba lép, és most nem a D-dúr hegedűversenyre gondoltam.

Nem kéne kimondani közösen, egyesült erővel, hogy undorító, ami az Oktogonon zajlott szombat délután? Hogy maroknyi csoportok országosdit játszanak? Közben mi, heterók és homoszexuálisok, ateisták és istenfélők, szőkék és barnák, akik nem rázzuk a farunkat, és nem verjük szét senki agyát, mert másnak született, mint mi, zavartan nézzük a televízióban, hogy miféle országban élünk.”