„Stohl András ügyében tudjuk az igazságot. Ezt Seszták Ágnes tegnap tökéletesen foglalta össze. Ebben az ügyben józanul és pontosan tudni, ki a bűnös és kik az ártatlanok, s az előzményeket, a történteket és a körülményeket megismerő emberek már rég eldöntötték magukban, hogy ki, mit érdemel. Ha erről az esetről közvélemény-kutatást tartanának, akkor abból az derülne ki, hogy a legtöbb ember igazságérzete azt diktálja, Stohlnak évekre börtönben van a helye. A következő kérdés az, hogy a jogszolgáltatás miként kezeli a színész esetét. Vajon a bíróság képes-e a művészek által a kollégájuk mellett kifejtett nyomásnak elfogulatlanul ellenállni, vajon képes lesz-e olyan ítéletet hozni, ami egybeesik az igazsággal, vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá? (...)
Stohl András ügyére visszatérve, itt is sokasodnak a baljós jelek. Vajon mi késztette a bírónőt például arra, hogy a Stohl érdekében nyomást gyakorló művészektől leveleket, petíciót vegyen át, amelyeket ráadásul az ügy irataihoz csatolt? Jogi szakértőink szerint aggályosnak tűnik az az intézkedése is, hogy a másodfokú eljárásban újabb bizonyítékok beterjesztésére adott lehetőséget, amit a büntetőeljárásokról szóló törvény csak nagyon szigorú feltételek esetén enged meg. Vajon milyen alapon döntött így, amikor az elsőfokú eljárás úgy zárult le, hogy ezek a »bizonyítékok«, bár minden körülményt ismertek, akkor nem jutottak Stohlék eszébe? Az időhúzás vajon jelen esetben is igazolja-e a jól ismert közmondást: aki időt nyer, életet nyer?”