Hitel életre-halálra

„Az özönvízszerű pénzügyi válság sok uszadékot hozott magával. Nagy hírű befektetőkről derült ki, hogy csalók, ikonként tisztelt pénzügyi házak dőltek romba, az objektivitás bajnokainak tekintett hitelminősítőkről is lehullt a lepel: ítéletüket nem a föld gravitációs ereje, de nem is a hitelek valós minősége alapján hirdetik. Sorjáznak a tanulságok a hazai frankalapú hitelezéssel kapcsolatosan is. Kiderült, hogy az adósok akkor is tartozhatnak a banknak, ha már képtelenek voltak fizetni a hitelt, így a bank elvonta a fedezetet (lakást, házat), majd értékesítette, de a bevételből sem térült meg a teljes hiteltartozás. Hazánkban a bank ilyen esetekben jogosult követelni akár az adós haláláig, de üldözheti még az örökösöket is a felmenők tartozásáért és a halmozódó kamatokért!

Egy svájci faluban állítólag őrizgetnek egy éttermi cechet, Napóleonnak és törzstisztjeinek igencsak kövér számláját. Ha azt ma Franciaországnak ki kellene fizetnie, bele is rokkanna. Egy elméleti játék és számítás szerint a Krisztus születésekor keletkezett egypennys adósság mára egy földgömb méretű aranytömb árára duzzadt fel. Hajdanában a hiteleket nem törlesztő adósokat az adósok börtönébe vetették. A hitelnyújtó nem jutott a pénzéhez, de örülhetett a lelke, hogy adósa komisz koszton tengődik élete végéig. (...)

Igaz, hogy ma már nincs adósok börtöne, de a hitelező elől nehezen lehet elbújni a modern társadalmakban, mert minden legális jövedelem elérhető jogi úton, és a felkutatására mindig van biztos kapacitás. Mindez a közeljövőben újra fölértékeli, sőt tömeges jelenséggé teheti a feketemunkát, mert valahogy meg kell élni. Kívánkozik a kérdés: miért is menekültek frank- és egyéb idegenpénz-hitelekbe az adósok? A válasz egyértelmű: mert el akarták kerülni a forinthitelek uzsorakamatait, amelyeket a saját jegybankjuk zúdított rájuk. Kiderült azonban, hogy csöbörből vödörbe kerültek. (...)

Akik (...) már bajba kerültek, azokon így nem lehet jogszerűen segíteni, de a családi és egyéni csődintézmény meghonosítása nekik is segítség lenne. Az indokolatlan többletterheket ez visszaterelné azokhoz, akik miatt ezek keletkeztek: a bankokhoz. Ez a jogintézmény ugyanúgy ismert, mint a klasszikus lombard hitelezés. Nálunk azonban egyiket elfelejtettük, a másikra pedig még gondolni sem merünk. Méltányosság nincs, tehát törvények kellenek.”