A nap alatt

„Ma meghallgattam a jogász végzettségű Lázár János napirend előtti felszólalását, aki bátor javaslatnak nevezte a törvényjavaslatot, s úgy vélte, az ügyvédek tiltakozása ebben az esetben érthető, hiszen ők »azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük«. Lázár érvelése - most már nem először - ugyanarra haladt, mint korábban mindazoké, akik a célok elérését fontosabbnak tartották az intézményes garanciáknál.

Ha a cél helyes és a szándék őszinte, tulajdonképpen olyan nagy baj nem is lehet – mondhatják persze sokan. Amikor a Fidesz frakcióvezetőjét hallgattam, mégsem tudtam másra gondolni, mint arra, mennyire ön- és közveszélyes ez a logika. Önveszélyes, hiszen ugyanezekkel a szavakkal, ugyanezzel az érveléssel egyszer akár éppen a mostani kezdeményezőket sújthatja, akik fájdalmasan gondolhatnak majd arra, hogy vajon érdemes volt-e csavargatni annak a bizonyos palacknak a kupakját. Visszamenőleges hatályú törvénykezés, a védői jogok gyengítése – ugyan mennyire lenne hiteles, ha egyszer majd Lázár János tiltakozna, amikor ugyanezen irányba (csak sokkal messzebb) menne egy új politika, amelynek ő már nem támogatója, hanem ellensége és kárvallottja lenne.

A helyzet azonban súlyosabb: nem csupán a kezdeményezőkre üthet vissza, ha a jogállami garanciákat szépnek látszó célokért sutba dobjuk. Hiszen - ha elfogadjuk a cél elsőbbségét mindenféle eszközzel szemben - mi gátolná akkor meg, hogy ugyanezt a logikát akár a rossz igazolására használjuk. Klein Ödön ebben is segítségünkre siet: »Nálunk a parlamenti és választási korrupció, ha előfordul, egy felsőbb állami cél szolgálatában állt: a kiegyezés érdekében. (...) Az államfönntartás volt a cél, a kiegyezés volt a fő-, és a velejáró politika a mellékeszköz. Ha az államfönntartásért feláldozzuk életünket és vérünket, akkor a korrupciót, ha az hozzájárul az állam fönntartásához, a politika mint kisebbik rosszat védheti.«”