Kudarctörténet

„Lehet sok mindent mondani, de a lényeg mégiscsak az, hogy a kormány most azért fogja felszántani a magyar felsőoktatást, sőt még a helyét is behinteni sóval, mert nem elég bátor a valódi megoldáshoz folyamodni. Mivel tudja, hogy a racionális döntés meghozatalakor mint minimum fel kéne köpnie és alá állni, úgy beismerni, hogy voksvadász populizmusból akadályozta meg három évvel ezelőtt a felsőoktatási tandíj bevezetését, ezért nemlétezőnek tekinti azt az egyetlen épeszű opciót, hogy egy forráshiányos rendszer eltartásában pénzzel vállaljon részt az, aki használja. Ehelyett a saját tévedhetetlenségébe vetett mély hittel halad a káosz, az értékek elpusztítása, egy nem hibátlan, de működő struktúra felszámolása felé.

A képlet pedig nagyon egyszerű. A költségvetés egy adott mennyiségű pénzzel gazdálkodik, a kormány dönt arról, hogy ezt milyen szempontok szerint osztja el. Most az a szempont győzött, hogy a felsőoktatásnak nagyságrendekkel kevesebb jut, mint korábban. Ennek értelméről lehet vitatkozni – felhozva például, hogy a pillanatnyi fiskális racionalitás egész nemzedékeket tesz esélytelenné a tudásalapúvá váló világban -, de nem érdemes. Az a pénz, amit innen »kivonnak«, már el van véve, ásó, kapa.”