Egyelőre nem szédülök

„Az oktatás csaknem valamennyi területének szereplőivel háborúban áll, folyamatosan érik bírálatok, támadások. Nincs még elege? Nem gondolt még rá, hogy bedobja a törülközőt?

- Nehéz perceimben persze hogy felvillant. De ezek csak múló rossz hangulatok voltak inkább, mintsem komoly gondolatok. Amit a kérdésében állít, az nem így van, az csak a gerjesztett látszat. Sokkal többen biztatnak és biztosítanak a támogatásukról, mint ahányan támadnak. A sajtó az egyetértésről ritkán számol be, az ellentétekről annál gyakrabban. Egy percig sem maradnék a pozíciómban, ha nem érkeznének nap mint nap olyan visszajelzések hozzám, amelyek megerősítenek abban, hogy jó úton járok, ne adjam fel, fejezzem be, amit elkezdtem.

Azt sem éli meg kudarcként, hogy nem járhatja a saját útját, mert rendre beavatkozik valaki a szakmai terveibe: hol a miniszterelnök, hol a gazdasági minisztérium, hol a közigazgatási miniszter, hol az Akadémia elnöke?

Még senki sem avatkozott be kényszerítő erővel az elgondolásainkba, vagyis haladunk - ha lassabban is, mint terveztük - a saját magunk kijelölte úton. A felsorolt személyek pedig segítették a munkánkat, lökést adtak a javaslataikkal. Ez nem beavatkozás. Eközben persze azt is tudom, nemcsak egy helyes megoldás létezik, és hogy kompromisszumokat is kell kötni. Azt vallom, a másik fél érveit meghallgatva érdemes vitázni, és  a közösen vallott célok eléréséért meg kell találni a közös nevezőt.

A miniszterelnök nemrégiben kiállt ön mellett, sokan mégis a kormány leggyengébb láncszemeként emlegetik. Számol azzal, hogy egy esetleges év végi vagy év eleji kormányátalakításkor meg kell válnia a posztjától?

Azok, akik szeretnék, ha nem én lennék az oktatásért felelős államtitkár, vagy csak élvezik a bajkeverést, előszeretettel terjesztik, hogy inog a székem. Ez régóta ismert trükk a politikában. Ha a rosszul látók szerint inog is, én egyelőre nem szédülök. Addig maradok a pozíciómban, amíg bírom a miniszterelnök úr bizalmát s amíg esélyt látok arra, hogy megvalósíthatom azokat a terveket, amelyek miatt éppen engem és nem mást tiszteltek meg ezzel a nehéz, ám szép feladattal. Tavaly nyár óta a támadások kereszttüzében élek. Ez nem rólam, hanem a sokszor otrombán nyilatkozókról vagy élcelődőkről állít ki rossz bizonyítványt. Szerényen élünk ketten a férjemmel a fizetésemből a falusi házunkban és a pesti albérletemben, személyes hasznom, üzleti előnyöm nem származik a funkciómból. Ezért lerázom magamról mindazt, ami méltatlan. Amikor elvállaltam az államtitkári felkérést, tudtam, hogy nem rózsaszirmokkal fogják felszórni az utat előttem.”