Cserbenhagyott ország

„Az [origo] példaértékű kezdeményezésére Lázár János figyelemreméltó írással válaszolt. Kerüli a politikai bűnüldözést és helytálló helyzetelemzéséből logikus következtetéseket von le. Cikkéből egy dolog hiányzik: az őszinte szembenézés. Szembenézés azzal, hogy Lázár János nemcsak polgármester, hanem frakcióvezető is; hogy neki és második kormányzati ciklusánál járó pártjának a kettős mérce bénító logikájának fenntartásában is központi szerepe van. Nem néz szembe azzal, hogy az elmúlt húsz évet a betartás politikája jellemezte, és ebben az elmúlt nyolc év ellenzékének is felelőssége van. Nem néz szembe azzal sem, hogy a jelenlegi politikai elit beleragadt a gazdasági és politikai érdekek hálójába és nem szól arról, hogy minden párt felelőssége, a kormányzatnak kiemelt kötelessége politikai otthont kínálni a rendszerváltás veszteseinek. Különben joggal érzi úgy az ország, hogy cserbenhagyták.

Aki Gyöngyöspatáról beszél, a magyar társadalom legalapvetőbb válságáról beszél. Aki ezen a terepen jár, a politikai szekértáborharcok romjai között lépeget, és szembetalálkozik az elmúlt 20 év gazdaság- és társadalompolitikájának kudarcával: a társadalom kettészakítottságával, a cserbenhagyottság és feszültség intő jeleivel. Ahhoz, hogy itt közösen megoldásokat találjunk, nulladik lépésként néhány rossz beidegződéstől meg kell szabadulnunk.

Nem lehet többé Gyöngyöspatáról, a roma-magyar együttélésről, a mélyszegénységről úgy beszélni, hogy a felek közben morálisan lenullázzák egymást. Szakítani kell azzal a felfogással, hogy aki jogvédő, az egyben hazaáruló. Szakítani kell azzal, hogy aki patrióta, az mucsai lenne. Felejtsük el végre, hogy minden jobboldali fasiszta és minden baloldali kommunista. Nem gondolhatjuk, hogy aki a vidék felkarolásáról beszél, az középkori; mint ahogy az emberi jogok védelme, az emberi méltóság tisztelete sem csak a budapestieknek fontos. Ha nem sikerül ezektől a téveszméktől megszabadulni, akkor kudarcot fogunk vallani. Ahogy Lázár János is írja, kell, hogy legyen közös nyelvünk, és kell, hogy legyenek közös értékeink. Minden politikai erőnek szembe kell néznie saját örökségével és le kell cserélnie politikai fegyvertárát, különben folytatódik a süketek párbeszéde. S erre tényleg nincsen időnk.”