Az alkotmány, amelyre büszke lehet Orbán

„Az ellenzéki erők azzal találták magukat szembe, hogy minden mindennel összefügg. Hiába volt a Kádár-rendszer »puha diktatúra«, mert az a vezető személyes hatalomgyakorlási stílusának következménye volt, miközben a rendszer továbbra is a totalitarizmus intézményes tartóoszlopain nyugodott. Aki intézményes garanciákat akart a demokratikus változásra, annak hozzá kellett fognia az alkotmány gyökeres átalakításához.

Ebben a folyamatban Orbán Viktor – a Fidesz egyik főtárgyalójaként – mindvégig aktív, pozitív szerepet játszott. Nincs semmilyen írásos nyoma annak, hogy ne értett volna egyet az 1949-es alkotmány alapvető, demokratikus átalakításával, mi több, éppen abban az I/1-es munkabizottságban vállalt szerepet, amely elnevezésében az »alkotmánymódosítás időszerű tételeivel« foglalkozott ugyan, valójában azonban teljes mértékben újraírta az alkotmányt. Ebben a bizottságban Orbánnak olyan társai voltak, mint Tölgyessy Péter (SZDSZ), Kónya Imre (Liga), Boross Imre (FKGP), valamint az általa különösen nagyra tartott Antall József (MDF). (...)

1990. május 2-án megalakult az első, szabadon választott Országgyűlés, és Orbán Viktor a Harmadik Köztársaság alkotmányára tette le képviselői esküjét. Ennek alapján támogatta a Fidesz frakciója egyöntetűen Göncz Árpád köztársasági elnökké választását a Parlamentben. Erre az alkotmányra hivatkozott Orbán Viktor ellenzéki politikusként és ezt az alkotmányt igyekezett megőrizni első miniszterelnöksége idején. Ezt az alkotmányt védte a szocialisták elvetélt alkotmánymódosítási kezdeményezéseivel szemben a kilencvenes években. Erre az alkotmányra és ennek alkotmánybírósági értelmezéseire hivatkozott 1995-ben a Bokros-csomag egyes intézkedéseinek bírálatakor, 2006 őszén a rendőrség utcai fellépésével szemben, valamint a 2008. tavaszi »szociális« népszavazás idején. Mindaddig, amíg szüksége volt rá.

Orbán Viktor büszke lehet a ’89-es alkotmányra, amelynek létrehozásában maga is tevékenyen részt vett. Arra igen.”