„Nagyon úgy tűnik, a kínaiaknak egyelőre eszük ágában sincs forradalmat csinálni. Problémájuk persze bőven akad, de ezeket a többség a rendszeren belül próbálja megoldani. Azon kevesek, akik mégis átlépik a kereteket, könnyen »munka általi átnevelésen« találhatják magukat egy távoli és különösen kellemetlen klímájú tartományban, de az ilyesmi nem tömeges. Már csak azért sem, mert a könnyű utólagos beazonosíthatóság miatt a többség öncenzúrát gyakorol - különben is, annyi mindenről lehet blogolni, miért pont a rendszert kéne szidni?
Politikai forradalomnak tehát nyoma sincs Kínában, de az elmúlt néhány év internetes fejleményeit nyugodtan nevezhetjük kommunikációs forradalomnak, amelynek politikai hatásai is vannak. Míg a központi kormányt veszélyes bírálni, a helyi kiskirályok - párttitkárok, polgármesterek, rendőrfőnökök stb. - túlkapásainak leleplezése mindennapos foglalatosság lett a kínai netizenek körében. Erre már csak azért is lehetőség van, mert e helyi kiskirályokkal a pekingi vezetésnek legalább annyi baja van, mint maguknak a polgároknak. Így napvilágra kerülhetnek olyan ügyek, mint a megyefőnöké, aki a rábízott terület egész éves költségvetését eljátszotta egy makaói kaszinóban, vagy a szegény dél-kínai kisvárosé, melynek kormányzata felépítette magának székhelyként a washingtoni Fehér Ház mását. Az alsóbb szintű visszaélések feltárása tulajdonképpen a pekingi kormánynak is érdeke, hiszen megszaporodásuk az egész rendszer legitimitását aláássa.”