„A szélsőjobb nemcsak parlamenti és önkormányzati tényezővé vált, de militáns megnyilvánulásai is felerősödtek – a jogerős bírói ítélet ellenére. Orbán állama nem tud (vagy nem akar) érvényt szerezni a jognak. A Jobbik gárdája változó nevek és jelmezek révén packázik a törvénnyel, a nagy hatalmú kormányfő pedig két pofon helyett illedelmes válaszokat ad a parlamentben az őt gárdista mellényben kérdező pártelnöknek. A szélsőjobb paramilitáris alakulatai mostanra átlépték azt a határt, amiről rossz ál mainkban se hittük, hogy elérhetik. Már nemcsak alkalmilag demonstrálnak, hanem tartós megszállás alá vesznek egy-egy települést, semmibe véve az állam erőszak-monopóliumát, és érvényesítve az etnikai, sőt rasszista alapon alkalmazott önkényes, privát erőszakot. Egyelőre csak a vele való fenyegetést, de a szaporodó konfliktusok bármikor tettlegességhez, vérontáshoz vezethetnek.
Mindez óriási visszalépés az első Orbán-kormány időszakához képest. Amikor még nem a szélsőjobb packázott a hatalommal, hanem fordítva: a hatalom söpörte ki a budai Várból az addig évente megemlékezést tartó (jórészt német) neonácikat. Pardont nem ismerve, a jogot sajátosan alkalmazva, mondvacsinált indokokra hivatkozva, kőkemény rendőri fellépéssel. Képletesen: két pofonnal hazazavarva őket.
Pedig ha akkor ártott a kormány és az ország presztízsének a neonáci maszkabál, hát most ezerszeresen árt mindannyiunknak az a gyalázat, amivel immár együtt kell élnünk. Amivel Magyarország újra és újra megjelenik a világsajtóban: fekete bakancsokkal, kopaszra nyírt tarkókkal, náci szimbólumokkal. Ami megtörtént Gyöngyöspatán, Hejőszalontán, az meg fog történni másutt is. Sorozatosan, a jelek szerint megállíthatatlanul. A nagyképű ígéretek ellenére ennek nem tud (vagy nem akar) gátat vetni a második Orbán-kormány. Két hét alatt helyreállítjuk a közbiztonságot –hallottuk 2010 tavaszán, és jött a Pintér Sándorral közös fellépés a kazincbarcikai hakniban, jött pár új rendőr, ám semmi sem változott. Azaz dehogynem! A helyzet romlott – a kormány pedig lapít. A gyöngyöspatai krízis idején a sajtó az erőskezű belügyminisztert kereste, de annak sajtósai türelmet kértek: bokros teendői miatt a főnök leghamarabb nyáron, vagy inkább ősszel tud időt szakítani egy interjúra...”