„A Széll Kálmán-terv ugyanis - amelyből talán először a Széll Kálmán tér valósul meg a Moszkva tér rapid átnevezésével - nem más, mint megszorítás-csomag, amelyet alapvetően azért kellett bejelenteni, hogy a súlyosan elhibázott egykulcsos adórendszer költségeit valahonnan beszedjék. A tervből azonban egyelőre csak az tűnik ki, hogy a kormány igyekszik folyamatosan csökkenteni az államadósságot, ami szép és szükséges, de hogy a lenyúlt magán-nyugdíjpénztári vagyon e célra történő felhasználásán kívül mivel és miből, az inkább kevésbé világos, mint többé. Mintha az egész tervnek csupán az lett volna a célja, hogy megint néhány hónapra megnyugtassa a nemzetközi pénzpiacokat, és hogy megint egy nagyot üssön a minden bajunkért felelős felelőtlen Gyurcsányon.
A vázolt célok és módszerek azonban vagy kétesek, vagy rosszak, vagy továbbra is ismeretlenek. A spórolást a betegeken és a szegényeken kezdik, folytatják és végzik (rokkantnyugdíj, munkanélküli segély, táppénz, a tankötelezettségi korhatár durva leszállítása), de ennek hatását sem számokkal, sem az esetleges társadalmi következményekkel nem támasztják alá. Eközben viszont továbbra is hiányzik az ésszerűbb működésre ösztönző egészségügyi és oktatási rendszer kialakításának terve, valamint az önkormányzati karcsúsítás, amiből tartósan meg lehetne takarítani százmilliárdokat.
Más nincs, mert nincsenek csodák. Lehet ugyan újabb hókuszpókusszal csökkenteni az államra háruló gyógyszerkiadásokat, de ennek a levét a gyógyszergyárak és/vagy a gyógyszerfogyasztók isszák meg. És mind a kettőnek súlyos következményei lesznek. Ugyancsak lehet tovább csökkenteni a táppénzt és nehezíteni az igénybevételét, de a jelenlegi állapot rontása már minden bizonnyal egészségtelen. Vagy lehet a munkanélküli segélyt akár egészen megszüntetni, csakhogy egy modern európai társadalomban ez nem lehet cél. Ám még ha mindez esetleg sikerülne is, a lehetséges megtakarítások összege a közelében sincs annak, amit a terv a nagy számokban előirányoz.”
