„Mivel Líbia bombázása megindult, nincs már értelme sem a beavatkozás mellett, sem ellene érvelni. Azzal, hogy Amarika beavatkozott, részben felelőssé is válik az események végső kimeneteléért. Az elvárások szintjének alacsonyan tartása pedig az egyik módja annak, hogy a végeredmény a lehető legkedvezőbben alakuljon.
A problémát az amerikai hadsereg tisztje az »akkor mi lesz?« kérdéssel írta le. Ha szerencsénk van, akkor a líbiai erők pár nap bombázás után szétmorzsolódnak, mint egykor a tálibok. Ám ha ez nem történik meg - akkor mi lesz? Azt ígértük, nem küldünk szárazföldi egységeket. De mi lesz akkor, ha a légierő nem képes megfékezni Kadhafit? Azért mentünk Líbiába, hogy megóvjuk a civileket. Ám nehéz lesz őket megvédeni, ha mondjuk Kadhafi emberek mészárlásába kezd az általa ellenőrzött területeken. És akkor mi lesz?
Mégha a legrosszabb forgatókönyv szerint is alakulnak az események, az amerikai elnök akkor sem kötelezheti el magát olyan ígéretek mellett, amelyeket nem képes teljesíteni. Tévednek azok, akik azért kritizálták, amiért nem törölte tervezett dél-afrikai látogatását. Tudatos vagy véletlen, cinikus vagy félszeg döntés volt is Obamáé, fenn kell tartania hallgatását, folytatnia útját, és senkit sem bátorítania, aki azt várja az amerikaiaktól, hogy bemenjenek, demokráciát kiáltsanak és megnyerjék a háborút.”