„- A válság lefutott, a romokat még takarítjuk. Mi az oka a magyar politikát uraló izgékonyságnak, aktivizmusnak, miközben a miniszterelnök szigorúan titkolja részletes terveit?
– Ha egyáltalán vannak ilyenek. Egyelőre nem tudhatjuk. A kormánypárt olyan széles alapon nyugvó »bővített belső koalíció«, amelyet nem lehet összetartani harci morál, radikális kommunikációs töltés nélkül. Nincs kétely, kibeszélés, meghátrálás, csak szavazás és győzelem. Aki a törvényt megszegi, áruló. Itt nem lehet csak úgy kérdezgetni.
- Középtávú gazdasági tervek attól még lehetnek. Csak nem ismerjük őket.
– Nehéz is megismerni azt, ami nincs. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy ön többet tud nálam. A mai vezetés vagy nem készült a kormányzásra, vagy egész másra készült, mint amibe belecsöppent. Amikor Varga Mihály a svéd modellről kezdett értekezni, azon nyomban kitört a pánik. Hoztak egy technikai döntést, s ehhez tartották magukat: semmit sem terveznek, semmit sem mondanak, mert ami nincs, azt nem lehet kiszivárogtatni. Ami nem szivárog ki, abból baj sem lehet. (...)
- Úgy látni, történt egy s más ahhoz képest, hogy pár hónapja Fidesz-közeli elemzőként tartották számon.
– Miért? Mi történt volna? Lehet, hogy konzervatívabb vagyok, mint valaha. A nyolcvanas években az volt a szabadsághős, aki tudatosan szabályt szegett. A kilencvenes években mi írtuk a szabályokat, nem is tiszteltük őket eléggé. Mai nézeteim pedig jogállamibbak, mint valaha.
- Miért tekintette a baloldal jobboldalinak?
– Azt sem értettem. Kritikus voltam Gyurcsányékkal szemben? Persze. Kifogásoltam, hogy a Bajnai-kabinet nem szakértői kormányként lépett fel? Így volt. Ma pedig más zavar. A távlattalanság, a kapkodás, az erőszakosság, a káosz. Ezt bírálom. Ez baloldali fordulat lenne?”