Hosszú út lefelé

„Sok minden történt már a kormányváltás óta, a folyamatot sokan és sokféleképpen mesélték el. Ezen a helyen magam is igyekeztem folyamatosan figyelemmel követni az eseményeket, elsősorban azt keresve, hogy vajon a tavaly tavasszal radikálisan megváltozott politikai tér milyen alakzatot vesz fel, milyen dinamikát követ. A politikai verseny egyik szépsége éppen az, hogy a ciklus kezdetén még millió lehetséges irány látszik, ám a politikai döntések sorozata és számtalan más körülmény szépen lassan kijelöli azt az utat, amelyen a politika haladni fog. Ha vannak is kényszerpályák, azokat általában maguk a szereplők hozzák létre, választásaikkal, lépéseikkel, viselkedésükkel. (...)

Most először érzem úgy, hogy az elmúlt hónapok politikai eseményei kezdenek kirajzolni egy világos, pontosabban a korábbiaknál világosabb haladási irányt. A »részérveket« elmondtam már az egyes ügyeknél, s azt hiszem, hogy a kereteket is valamennyire sikerült kijelölnöm egy tavaly júliusi írásomban:

»Az első a tág értelemben vett nagy alkotás. A politikusi teljesítmény, amely maradandót hoz létre számos területen. Új kezdetet jelent, intézményeket alakít át, szokásokat változtat meg, berendezkedik. Konkrétabban: többségére támaszkodva új alkotmányt fogad el, új szabályokat alkot és sikereket mutat fel a szimbolikus politikán túli területeken is. A másik részben ugyanennek a megfordítása: a nagy gátlástalanság. A túlhatalom, az erőpolitika, az egyeduralomra törekvés. Amely minden pozíciót magának követel, amely nem ismeri a gesztusokat és amely minden szabályt a maga képére formál. Az első szinte kiveti, kizárja az alternatívákat, a másik csaknem könyörög értük, tálcán kínálja a váltás lehetőségét.«

Újragondolva az akkor mondottakat, most valóban úgy látszik, hogy a »történetnek« van, lehet látványa: s az összeálló kép kétségtelenül egyre kellemetlenebb a kormányon lévőknek. Azt tapasztalom, hogy ezt a sajátos percepciós megvilágosodást már maguk a szereplők is érzik, de egyrészt iszonyatos erőfeszítéseket igényelne a tehetetlenségi erőt is felülíró irányváltás, másrészt pedig számos olyan súlyos tényező akad (közvélemény-kutatásokban látott fölény, ellenzék erőtlensége stb.), amelyek megnyugtatják, lecsendesítik azokat, akik a közelgő Sztálingrádról beszélnek.”