Hol rontották el?

„Meggyőződésem szerint egyáltalán nem szerencsés, ha az elemző folyamatosan felelősöket keres, a rossz tanulók orrára koppint, vagy éppen megsimogatja a jól viselkedők buksiját. Távol áll tőlem ez az igazságosztós szerep, nem azért, mintha nem lenne véleményem helyesről és helytelenről, hanem azért, mert elemzőként inkább a magyarázatra és a megértésre szeretek koncentrálni. Most mégis azt kell mondanom, hogy az alkotmányozási folyamatban alaposan leszerepelt a magyar politikai elit: a kormánypártok nem voltak képesek olyan körülményeket teremteni, hogy az ellenzék értelmét lássa a részvételnek, az ellenzék pedig nem tudott felülemelkedni sérelmein, és igazán meg sem próbálta kompromisszumokra bírni a Fidesz-KDNP-t. Ma még van tétje annak, hogy kié a nagyobb felelősség ebben, messzebbről vagy későbbről tekintve azonban csak a végeredmény a fontos: 2011-ben a magyar parlament képtelen »normális« vitát folytatni az ország legfontosabb törvényéről, és képtelen olyan alkotmányt elfogadni, amely mögött ott állnak a választók elsöprő többsége által a törvényhozásba küldött képviselők. Messzebbről vagy későbbről - ismétlem meg újra, s ehhez a felismeréshez, továbbá a másikra mutogatás legalább időleges felfüggesztéséhez nem kellene más, mint egy kivételes történelmi pillanatban meglátni politikai ellenfeleinkben is azt, amit a világ lát: a másik magyart. (...)

Egy pillanatig sem állítom, hogy így ne lehetne alkotmányt létrehozni: az új alaptörvény minden kétséget kizáróan 262 Fidesz-KDNP-s igen szavazat mellett is törvényes és érvényes lesz. A folyamat azonban ebben a formában sajnos kockázatokkal jár: csökkentheti az alkotmány elfogadottságát és veszélyeztetheti tartósságát. Pedig mindkettő nagyon fontos lenne – ezért is tartom mindazokat felelősnek (vagyis ebben az értelemben felelőtlennek), akik kormánypártiként vagy ellenzékiként tehettek volna  (és talán még tehetnének is) azért, hogy ne így legyen.”