„Helyzetünk Európában kettős. Benne vagyunk az Európai Unióban, teljes jogú tagként, sőt ebben a fél évben nálunk működik az unió elnöksége. Jogilag és formailag tehát az elmúlt ezer év alatt még sohasem volt ennyire rendben. Tartalmilag mégsem ilyen megnyugtató a helyzet. Az EU-országok gazdaságilag két részre oszlanak. Az elsőbe tartoznak az euróövezet tagjai, a másodikba az onnan kimaradók. Mi persze az utóbbiba. Pár napja a magyar miniszterelnök is bosszúsan idézte, hogy az eurósok külön együttműködésre törekednek – így sokáig leszünk a »várólistán«.
Nem új dolog ez az EU-ban. Hivatalosan úgy szokták fogalmazni, hogy vannak gyorsabban, és lassabban fejlődő országok. És még kevésbé új, ha visszanézünk a történelembe. Bibó István jellemezte ezt a helyzetet a legszemléletesebben. A magyar fejlődés menete zsákutcába szorult, abban araszolunk valamerre, de sosem tudtunk kitörni belőle, hogy eljussunk a jól fejlődő országok fő útvonalára. (...)
Nem valami genetikai hiba, amit őseink hoztak magukkal Etelközből, nem a »magyar lélek« különös perverzitása, hanem történelmi véletlenek következménye. Az európai fejlődésnek (a középkori agrárforradalom, a korai polgárosodás, a reneszánsz, a városiasodás, a piacgazdaság) kibontakozásának középpontja előbb a Földközi-tenger, majd (Amerika felfedezésével) az Atlanti-óceán partvidéke. Mi ettől kívül estünk, peremére, gyepűjére szorultunk. Bent is vagyunk, kint is vagyunk. Ráadásul az általunk elhagyott régiók hatalmai (mongolok, törökök) mindig utánunk nyúltak. Támadásokat indítottak a gazdagodó Nyugat ellen, és – ha őket nem is tudták elérni – minket mindenesetre tönkretettek. Ha pedig eltakarodtak, a Nyugat gyarmatosított bennünket. (...)
A nagy területre kiterjedő, ma már világméretű fejlődés nem zajlik egyformán minden régióban és országban, mindig megvan a centruma, a perifériája, és köztes területe. Amikor új problémák jelentkeznek, az addigi centrum nem mindig talál megoldást, mert túlságosan belerögződött az eddigi sikereit biztosító módszerekbe. Ilyenkor kiemelkedő szerepe lehet éppen a félperifériának, és éppen azért, ami a baja, hogy „kint is van, bent is van”. Ez a köztes helyzet módot nyújthat arra, hogy esetleg éppen a válságot okozó nehézségekben találjon új megoldást.”