„A magukat barátnak, harcostársnak, miegyébnek nevezők miatt, akik a lehető legabszurdabb szintekig bizonyították az elmúlt napokban: az ember egyáltalán nem érdekli őket, a sztori maga sem, inkább saját mániáikat, szellemi mócsingjaikat darálják bele nagy erővel abba az ellopni próbált rúd szalámiba.
Itt van mindjárt Verebes István, aki jobban tudja Bakácsnál is, mi történt valójában. »Ő azt hiszi, hogy meggondolatlanul elemelt egy rúd téliszalámit, és viszont azt hiszem, hogy Bakács csak tudattalanul tüntetett a saját fajtájának nyomora ellen.«
A színházi ember Verebes pillanatok alatt Bakács Tiborcot csinál Bakács Tiborból, függetlenül attól, hogy maga a főszereplő vázolta, szó sincs ilyesmiről. Mint amikor Mong Attilából csináltak meghurcolt szabadságharcost, holott ő maga mondta, hogy bocs, nem vagyok meghurcolva. Mindegy. Lényeg a hit, az üzenet, az ellenállásnak hősökre van szüksége. Verebes »felnéz Bakácsra«, amivel azt üzeni: Bakácsnak járt az a szalámi. Ha volt rá pénze, ha nem. S ha nem, az a világ, a gonosz társadalom hibája. Semmiképp sem mondjuk Bakácsé. Egyébként szerintem sem. Vagy nem biztos, hogy az. Csupán az alapsugalmazással, azzal a járral van a gond. Merthogy az a helyzet: nem járt az a szalámi. A szalámi nem olyasmi, ami bárkinek is jár.”