„Az MSZP és az LMP eddigi produkciója több mint lehangoló: egyetlen közös levélre futotta nekik, amit Schmitt Pálnak írtak, hogy volna szíves föllépni a főnökével, Orbánnal szemben, már nem is tudom miért, tán az Alkotmánybíróság kasztrálása ellen. Főleg az LMP viselkedett kiábrándítóan. Az a párt, amelyik a pártellenes közhangulat hullámát meglovagolva úszott be a parlamentbe, mindent az önző pártlogikának rendelt alá: leginkább a maga sovány kis pecsenyéjét próbálta sütögetni (nem sok sikerrel) annál a tűznél, amelyen amagyar demokráciát égette föl az új rezsim. (Az LMP-sek nem hordanak nyakkendőt – a »másságuk« ezzel nagyjából ki is merül.)
Az ellenzéki pártoknak – legyenek bármilyenek – a jövőben sokkal szorosabban kell majd együttműködniük, mint ma képzelik. Már ha valóban alternatívát akarnak állítani az autokratikus hatalommal szemben. Mert arra bizton számíthatnak, hogy az utóbbi minden eszközzel gátolni fogja az együttműködésüket. A parlamenti választásokon is nőni fog az összegyűjtendő ajánlószelvények száma, és csökkenni a gyűjtésre fordítható idő. A szilárd szervezet és társadalmi beágyazottság híján lévő kis pártoknak (nem szólva az internet útján egy-egy demonstrációra összeterelhető »mozgalmakról«) ez olyan nehézséget jelent, amivel nem tudnak megbirkózni (lásd az LMP-t az önkormányzati választásokon). Arra is számítani lehet, hogy az egyéni körzetekben (ezek aránya nőni fog) sem lesz két forduló. Nem lesz első megmérettetés, ami megmutatná: kiknek, kinek a javára kell visszalépni a második menet előtt. Látatlanban (a helyi viszonyokra alighamérvadó országos közvélemény-kutatási adatok nyomán), óriási önmérsékletet tanúsítva kell eleve egy közös jelöltben megállapodniuk, s az egyetlen lista befutóhelyeit is hasonlóképpen kell betölteni. Az ugyanis, hogy az egy vezér által egy táborba és egy zászló alá terelt jobboldallal szemben hasonló politikai alakulat álljon föl a másik oldalon, teljesen elképzelhetetlen. Minden bizonnyal a tagolt, többszereplős ellenzéknek kell majd elindulnia az együttműködés rögös útján.
Ma erről szó sincs, Orbánnak egyelőre nincs mitől tartania. (...) S ha a külföldi botrányok mellé földcsuszamlásszerű hazai kiábrándulás és permanens tiltakozás társulna (ami könnyen elképzelhető), Orbán nyugodtan alhat akkor is. Mert naponta demonstrálhatnak ellene akárhányan: a hatalom sorsa a választásokon dől el. Oda pedig pártpolitikai alternatívát kell állítani.”